sarló-kalapács
Kész Zoltánnak semmi sem szent - a kommunista diktatúra áldozatai után a holokauszt elszenvedőibe rúgott bele
Felesleges pénzkidobás a "zsidó emlékezet", vagyis a Holokauszt Emlékév költsége Kész Zoltán baloldal által támogatott veszprémi álfüggetlen országgyűlési képviselő szerint. Az angoltanárból lett liberális politikus néhány napja még a kommunista diktatúra jelképével viccelődött a Facebookon, amiért azóta sem kért bocsánatot, a Központi Nyomozó Ügyészség pedig nyomozást indított. Szerdán olyan fotókat osztott meg, amelyeken egy lista az állítólagos felesleges kormányzati, állami költségeket sorolja. Ezen szerepel "zsidó emlékezet" néven egy 4,7 milliárdos összeg, a Holokauszt Emlékév költsége is, melyet többek között egy nagyszabású emlékkiállítás megrendezésére és elhagyatott zsidó temetők helyreállítására költöttek. A PestiSrácoknak Köves Slomó főrabbi és Fónagy János országgyűlési képviselő is azt mondta, a holokauszt emléke szent és sérthetetlen kellene, hogy legyen mindenki számára.Ügyészségi nyomozás indulhat a kommunista önkényuralmi jelképpel ékeskedő Kész Zoltán ellen
Nyomozás indulhat Kész Zoltán független, ám a baloldal által támogatott veszprémi országgyűlési képviselő ellen, miután a honatya néhány nappal ezelőtt egy botrányos bejegyzést osztott meg a Facebookon. Kész egy cirill betűkkel telefirkált csekket tett közzé, amire egy sarló-kalapácsos jelképet is rajzolt. A politikust tiltott önkényuralmi jelkép használatának gyanúja miatt feljelentették, az ügyet pedig már a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vizsgálja. Kész "viccelődésén" az 1956-os forradalom és annak hősei emlékét őrző szervezetek is felháborodtak és lemondásra szólították fel a politikust.Kész Zoltán elbagatellizálja a kommunista rémálom súlyát és tiltott önkényuralmi jelképpel ékeskedik
Újabb határt lépett át és nagyon messzire ment Kész Zoltán ultraliberális álfüggetlen veszprémi országgyűlési képviselő. Ezúttal szánalmas poénjával sikerült a büntető törvénykönyve is belefutnia – ugyanis a tiltott önkényuralmi jelkép használata elzárással büntetendő. Kész Zoltán a Fidesz által a párt szimpatizánsainak kiküldött csekket firkálta tele, cirill betűkkel és rajzolt rá tollal egy sarló-kalapács motívumot, művét lefotózta és hirdetésben terjeszti a közösségi portálon. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint a történtek megkérdőjelezik Kész alkalmasságát a parlamenti képviselői, azaz törvényalkotói munkára és azt is igazolják, hogy a baloldali és liberális politikusok a diktatúrák megítélése kapcsán máig kettős mércét alkalmaznak, elbagatellizáljak a kommunista rémuralom súlyát.Ajánljuk még











