Pesti Srácok

Kövér László: Akkor örülnék igazán, ha Gyurcsány odakerülne, ahova való

Kövér László: Akkor örülnék igazán, ha Gyurcsány odakerülne, ahova való

Kiállt az erős nemzetállamokból álló Európa, a normalitás, a racionalitás mellett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, aki szerint a nyugat-európai politikai ellenfeleik abszurditása ellen a tömegek leginkább az ellehetetlenítés okozta „kényelmetlenség” miatt nem lépnek fel. A politikus az Echo TV Bayer show című műsor szilveszteri adásában a magyarországi ellenfelek közül Vona Gábort és Gyurcsány Ferencet is élesen kritizálta, szerinte a DK elnökét – akit például párhuzamba vont Szálasi Ferenccel és Rákosi Mátyással is – már rég ki kellett volna vetnie magából a politikai közvéleménynek – írja az Echo TV-re hivatkozva a Magyar Idők.

A portál szerint Kövér László felhívta rá a figyelmet, hogy az utóbbi években Magyarország egy olyan precedenst teremtett Európában, amely megakadályozta annak a tervnek a végrehajtását, ami végső soron arról szólt, hogy miként lehet a 28 tagállamból egy egységes masszát gyúrni, és hogyan lehet ezt egy központból irányítani. Emlékeztetett arra, hogy Martin Schulz, a német SPD elnöke a közelmúltban már egyenesen egy európai egyesült államok létrehozásáról beszélt, s közlése szerint

A politikus szerint ők a racionalizmus talaján állva pont azok ellen küzdenek, akik mindent a ratio alapján próbálnak igazolni, de úgy véli, hogy „ez így nem mehet tovább”. Annyira hülyeség, amit mondanak Európáról, a társadalmi nemekről, valamint a „no nation no borderrel” kapcsolatos baromságokról - amit újabban már nyíltan mernek hirdetni, s már politikai programot is mernek belőle csinálni.
– fogalmazott Kövér László. Az Országgyűlés elnöke úgy látja, földrészünkön nem veszett el az európai néplélek, sőt szerinte olyan tartalék van benne, ami újra erőssé tehet. De - mint arra rámutatott - ezek a tartalékok nagyon a végüket járják. Azt is mondta, akik ki merik nyitni a szájukat, vagy küzdenek a közösségi és egyéni önazonosságukért, azok most Európa nyugati felében olyan jelenségekkel találják szembe magukat,
PestiSracok facebook image

Kövér László úgy véli, az emberek nem érzik úgy, hogy fel kellene lépniük a saját kulturális felszámolásuk ellen, mert az leginkább kényelmetlen. „Ebben az értelemben Európa keleti fele jobb állapotban van, mint Európa nyugati fele”– tette hozzá. Kövér László egyetértett azzal a felvetéssel, miszerint

A házelnök a magyarországi ellenzék kapcsán kifejtette a véleményét Vona Gáborról és Gyurcsány Ferencről. A Jobbik elnöke – meglátása szerint – a történelemkönyvek egy sötét lábjegyzetébe fog bekerülni, a Demokratikus Koalíció elnöke pedig - akit a magyarországi baloldal vezetőjének nevezett - szerinte gonosz, romlott, alkalmatlan. Kijelentette: utóbbival kapcsolatban nyugodtan párhuzamba lehet hozni Szálasi Ferencet, vagy akár Rákosi Mátyást is. Károlyi Mihályt azért nem, mert ő egy tutyimutyi és - még Gyurcsány Ferenchez képest is - tehetségtelen ember volt.
– jelentette ki Kövér László, aki szerint az, hogy az ország politikai elitje, politikai közvéleménye ezt a „gonosztevőt” nem tudta nyolc év után sem kivetni magából és letakarítani a porondól, az bizonyos betegségét mutatja a közéletnek.
A teljes beszélgetés ITT tekinthető meg.
Forrás: Echo TV/Magyar Idők; fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.