Pesti Srácok

A külföldi munkavállalás démonizálása épp akkora hiba, mint azzal riogatni a választókat, hogy 23 millió román jelenhet meg a magyar munkaerőpiacon

A külföldi munkavállalás démonizálása épp akkora hiba, mint azzal riogatni a választókat, hogy 23 millió román jelenhet meg a magyar munkaerőpiacon

Háromszázezerre tehető azon magyarok száma, akik külföldön dolgoznak, közülük nagyjából 72 ezren a határ menti területeken élnek, és főként Ausztriában vállalnak munkát. Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója a Magyar Időknek azt mondta: arányaiban a környező országokhoz képest alacsony a külföldön dolgozó magyarok száma.

A lap pénteki számában megjelent interjúban Szalai Piroska felidézte: a munkaerőpiaci nyitás előtt - 2006 körül - a magyar statisztika 25 ezerre tette a külföldi munkavállalók számát, ami 2011-re 62 ezerre nőtt. A külföldön dolgozók száma 2013-ig dinamikusan emelkedett, majd 2016-ig tovább bővült, de már kisebb mértékben. Tavaly nagyjából kiegyenlítődött a külföldi munkavállalók és a hazatérők száma, sőt egy kicsit többen jöttek haza - jegyezte meg.

A külföldön dolgozó magyarok döntő része Ausztriában, Németországban, illetve Nagy-Britanniában vállal munkát. Ausztriában elsősorban a határ mentén élők, legalább középfokú szakmai végzettséghez köthető munkakörökben, a vendéglátásban, építőiparban. Németországban a magyar szakemberek többnyire az iparban, építőiparban keresettek. Nagy-Britanniában elsősorban a fiatalabb, jellemzően diplomás magyar munkavállalók találnak állást, sokszor a képzettségüknél alacsonyabb munkakörben.

Szalai Piroska kiemelte: teljes mértékben elfogadható, sőt bizonyos ágazatokban elvárt, hogy valaki néhány hónapot, akár évet külföldön töltsön, és számos jó példa van arra, hogy az ott megszerzett tudást itthon sikeresen kamatoztatják. Úgy vélte, a külföldi munkavállalás démonizálása épp akkora hiba, mint azzal riogatni a választókat, hogy 23 millió román jelenhet meg a magyar munkaerőpiacon. Hozzátette: Magyarországon a munkaerőhiány nem a külföldi munkavállalás miatt alakult ki, hanem a gazdaság gyors növekedése igényel több foglalkoztatottat. Megjegyezte, hogy a környező országokhoz képest alacsony a külföldi munkavállalás mértéke.

PestiSracok facebook image

MTI, Magyar Idők; Fotó: KULTer.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.