Pesti Srácok

Lassan, kíméletesen ítélik el az Isztambulban vérengző dzsihadistákat

Lassan, kíméletesen ítélik el az Isztambulban vérengző dzsihadistákat

Több mint két héttel halasztotta hétfőn az egyik isztambuli bíróság az ítélethirdetést abban a büntetőperben, amely elsősorban az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjai ellen folyik az egy éve a Sultanahmet téren végrehajtott merénylet ügyében – jelentette a Dogan török hírügynökség. A merénylet halálos áldozatai német turisták voltak.

A büntetőeljárás huszonhat vádlottjából négyen vannak előzetes letartóztatásban, az érintettek tagadják bűnösségüket, és szabadlábra helyezésüket kérték, de a bíróság azt elutasította. Az ítélethirdetés eredetileg tavaly november 20-án lett volna, de először idén január 8-ra, majd most január 24-re halasztották. Az Anadolu török állami hírügynökség úgy tudja, hogy a vádlottak között szíriai és iraki állampolgárok is vannak. Három érintettet Törökország alkotmányos rendjének megdöntésére tett kísérlettel és szándékos emberöléssel vádolnak, rájuk egyenként tizenháromszoros, tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kért az ügyészség.

A vád szerint az öngyilkos merényletet a Szíriából érkezett Nabil Fadli hajtotta végre, egy obeliszknél egy többségében németekből álló turistacsoportban vegyült el, és működésbe hozta a testére erősített robbanószerkezetet. Fadli tizenkét német állampolgárt megölt, tizenhat embert pedig megsebesített. Ankara az Iszlám Államot teszi felelőssé a támadásért. A dzsihadisták az utóbbi két és fél évben számos öngyilkos merényletet követtek el Törökország nagyvárosaiban. Legutóbb szilveszter éjszakáján az isztambuli Reina klubban gépkarabéllyal nyitott tüzet egy terrorista az ünneplőkre, a támadásban harminckilenc ember halt meg, hatvankilenc pedig megsérült.

Forrás: MTI Fotó: MTI/EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még