Pesti Srácok

Leépítések kezdődtek a HírTV-nél

Leépítések kezdődtek a HírTV-nél

Külső gyártásba kerülhet a Hír TV Riasztás című bűnügyi műsora – írta a Magyar Idők. A lap belső információi szerint a kiszervezésre a költségek csökkentése miatt van szükség. A kényszerű lépés már az új vezérigazgató, Faragó Csaba, korábbi ÁPV Rt. elnök, munkába állását jelzi. A kiszervezés azt is jelentheti, hogy a műsorkészítők elveszítik belsős munkavállalói státuszukat, a külsős cégtől pedig kevesebb fizetést kaphatnak, a tervezett racionalizálás több munkatársat is gondolkodóba ejtett a jövőt illetően.

Köztudott, hogy Simicska Lajos médiaportfóliója tavaly hárommilliárd forint veszteséget termelt. A Lánchíd Rádió a megszűnés szélén áll, bizonytalan a sorsa a Magyar Nemzetnek és a Hír TV-ben sem rózsás a kép. Megindult a munkaerőpiaci mozgás, és újabb munkatársak igazolhatnak át a jobboldali Echo TV-hez. A 24.hu nemrég az írta, a gyenge nézettségi adatok miatt megszűnik a Hír TV tavaly indított Newsroom című műsora, amelyet Szöllősi Györgyi és Bodacz Balázs vezetett. Szöllősit néhány éve nagy reményekkel, milliós fizetéssel csábították át az MTV-től, de Kálmán Olga érkezésével háttérbe szorult. A jövőben csak egy heti politikai műsort vezet illetve beszélgetéseket moderál.

Kollégája, Bodacz Balázs is parkolópályára került, csupán külsős újságírókkal készített elemző műsorokban köszönti a nézőket. Az események egybevágnak azzal, hogy Simicska csatornája a balliberális médiumokból érkező munkatársakat, mint a korábbi ATV-s Kálmán Olga, vagy a 168 órától érkező Lampé Ágnes, részesíti előnyben. A Magyar Idők belső forrásai szerint a tulajdonos célja a baloldali ATV meggyengítése, nézőinek megszerzése.

Forrás: Magyar Idők Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.