Pesti Srácok

Macron a Calais-i költségeket felszámolná Nagy-Britanniának

null

A francia kormány azt szeretné, ha London nagyobb mértékben járulna hozzá az észak-franciaországi Calais-ben tartózkodó és onnan Nagy-Britanniába átjutni próbáló illegális bevándorlókkal kapcsolatos költségek fedezéséhez - mondta Gérard Collomb francia belügyminiszter a Le Journal du Dimanche című, vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban. Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön találkozik Theresa May brit miniszterelnökkel a Londontól délre található Sandhurstben.

A megbeszélés egyik témája lesz a két ország közötti határőrizeti egyezmény, a Le Touquet-megállapodás esetleges felülvizsgálata. A francia elnöki hivatal január elején azt közölte, hogy a két ország vezetője a menekültválságról, és azon belül a calais-i közös határőrizet - amely egyben a schengeni övezet határa is - javításának eszközeiről is tárgyalni fog. Emmanuel Macron a találkozó előtt két nappal személyesen is ellátogat kedden Calais-ba, ahol megbeszélést folytat a határőrizeti szervekkel, rendőrökkel, a városvezetéssel, a gazdasági élet szereplőivel és a migránsokat segítő szervezetekkel.

- mondta a belügyminiszter az interjúban. Gérard Collomb azt is elvárja a britektől, hogy több menekültet vegyenek át Franciaországtól, köztük elsősorban a kísérő nélküli kiskorúakat. A belügyminiszter szerint „már csak négyszáz ember van Calais-ban az egy évvel ezelőtti 7 ezerhez képest, s mintegy ötven Grande-Synthe-ben, de mindig is lesznek olyan migránsok, akik Angliába akarnak átjutni".

PestiSracok facebook image

Az elnökválasztási kampányban Emmanuel Macron azt mondta, hogy szeretné újratárgyalni a Le Touquet-megállapodást, elsősorban a kiskorúak elhelyezése érdekében. A Le Monde című napilap hétvégi számában azt írta, hogy a francia kormány az egyezmény felülvizsgálatának szándékáról lemondott, de továbbra is fenyegetőzni fog ezzel a lehetőséggel annak érdekében, hogy garanciákat kapjon a britektől a családegyesítésekre és a kiskorúak átvételére, valamint a határőrizeti létesítmények megerősítésének és az embercsempész-hálózatok elleni küzdelemnek a finanszírozására.

Az észak-franciaországi kikötőváros, Calais több mint harminc éve a kontinensről Nagy-Britanniába átjutni vágyó illegális bevándorlók gyűjtőhelye. A helyzet megoldására 2003 februárjában Le Touquet városában aláírt és 2004-ben életbe lépett kétoldalú egyezmény alapján a brit határőrizeti szervek a franciaországi határátkelési pontokon szűrhetik a Nagy-Britanniába tartó utasforgalmat, és a francia oldalon tarthatják azokat, akiknek belépését bármilyen okból nem engedélyezik. A brit kormány ennek fejében eddig több tízmillió euróval támogatta a határőrizet és a kikötői infrastruktúra megerősítését Calais-ban, a La Manche csatorna francia partján fekvő kikötővárosban, amelynek közelében 2016 őszig több ezer migráns élt a "dzsungelként" emlegetett táborban, megpróbálva átjutni a brit oldalra. Az előző francia kormány másfél évvel ezelőtt közel 8 ezer migránst elszállított több száz vidéki befogadó központba.

A környéken az első hivatalos menekülttábort 2002 novemberben Sangatte üdülőfaluban számolta fel az akkori belügyminiszter, Nicolas Sarkozy. A Francia Vöröskereszt a menekülttáborát eredetileg a koszovói menekültek ellátására nyitotta meg, de az a világ minden tájáról érkező és Nagy-Britanniába igyekvő illegális bevándorlók gyűjtőhelyévé vált. A felszámolást követően azonban több százan maradtak Calais környékén, ahol 2009-ben már államfőként Nicolas Sarkozy számolta fel elsőként a "dzsungelt". Öt évvel később a szocialista kormányzat két alkalommal is ledózeroltatta a területet, de a migránstábor minden alkalommal néhány hét alatt újjáépült.

Forrás: MTI; fotó: rt.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.