Pesti Srácok

Már januárban megkapják az egészségügyi szakdolgozók a béremelést

null

A kormány előre hozza januárra az egészségügyi szakdolgozók novemberre ígért nyolc százalékos béremelését – írja a Népszava. A lap számítása szerint ez annyit jelent, mintha egyhavi bérrel többet kapnának idén az érintettek. Legutóbb novemberben kaptak 12 százalékos emelést a szakdolgozók, de ez a kötelező minimálbéremelés miatt az ágazat bérpozícióját kevéssé javította, összecsúsztak a fizetési kategóriák.

A Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentő-dolgozók Szövetsége is tizenöt pontos követelést fogalmazott meg, és jelezték, ha nem kapnak harminc napon belül érdemi választ, akkor sztrájkot hirdetnek. Január nyolcadikán az MD-EDDSZ soron kívüli egyeztetést kért Lázár János miniszterelnökséget vezető, Balog Zoltán humán- és Varga Mihály gazdasági minisztertől, valamint Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkártól. Azt nem tudja a lap, hogy e találkozóra sort kerítettek-e, de azt tényként közölték: eközben a Független Egészségügyi Szakszervezet és a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége is ágazati bérrendezést sürgetett. A két szakszervezet tizenöt pontos követelést is megfogalmazott, jelezve, hogy ha nem kapnak 30 napon belül érdemi választ akkor sztrájkot hirdetnek. A Népszava úgy tudja, az érdekvédők jelzései után Orbán Viktor miniszterelnök lépett, és így megszülethetett az a kormánydöntés, amely szerint a szakdolgozók novemberi béremelését előrehozták januárra.

Forrás: nepszava.hu, fotó (Illusztráció): nyugat.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.