Pesti Srácok

Még a Jóistent is megtérítené a térfigyelő kameráktól rettegő Márki-Zay Péter

Még a Jóistent is megtérítené a térfigyelő kameráktól rettegő Márki-Zay Péter

Egy lapra tesz fel mindent az ellenzék a februárban esedékes időközi polgármester választáson Hódmezővásárhelyen, immár az MSZP is nyíltan vállalta, hogy mindannyian az egyre zavarosabb gondolatokkal küzdő Márki-Zay Péter mögött sorakoznak fel. A napokban hírnevet szerzett jelölt ismét nagyot alakított, a helyi plébános mellett a Jóistent is megtérésre szólította fel, majd új bankszámlát nyitott, amelyre mindenkitől várja a mikro-, és makroadományokat. Igaz, azt nem árulta el, hogy kinek, és mire gyűjt.

Kizárják az MSZP-ből a Hódmezővásárhelyen az ellenzék napokban elhíresült üdvöskéje, Márki-Zay Péter ellen induló polgármesterjelöltet – írta az Index. A portál értesülése szerint a szigorú lépés oka, hogy az ellenzéki erők korábban megegyeztek: összefognak, és kizárólag Márki-Zayt indítják a fideszes jelölt, Hegedűs Zoltán ellen. Az MSZP-ből kiebrudalt Hernádi Gyula úgy döntött, függetlenként méreti meg magát a februárban esedékes voksoláson. Márki-Zay Péter a napokban lett hirtelen az internet sztárja, amikor azzal kezdett haknizni a világhálón, illetve az HírTV műsorában, hogy a fideszes hatalom azért szereltetett fel térfigyelő kamerákat a lakóhelye közelében, hogy megfigyelhessék őt, valamint a családját és az ismerőseit. Az HírTV-ben Márki-Zay olyanokat állított Kálmán Olga műsorában, hogy a hódmezővásárhelyiek rettegnek, nem merik lájkolni a Facebook-os bejegyzéseit, mert félnek, hogy elbocsátják őket a munkahelyeikről, gyermekeiket pedig kicsapják az iskolákból.

Márki-Zay Kálmán Olga műsorában úgy jellemezte magát, mint aki egész életében buzgó, mélyen hívő keresztény volt, ennek megfelelően az ilyen politikai erőkre szavazott, mára azonban egy csalódott fideszes lett. Az aspiráns ugyanakkor egy valódi unikum, mivel magát materialista-kereszténynek nevezte. Ennek alapja az, hogy korábban nem hitt a Mária-jelenésekben, miután csalódott, mert nem találkozott személyesen a Szűzanyával. Emiatt kesergett is egy ideig, majd felkereste pap barátját, aki megnyugtatta, hogy mások is jártak már így. Márki-Zay aztán ismét megtapasztalta a hit erejét, amikor kislányát meglátta a templomban énekelni. A polgármesterségre áhítozó, a munkahelyéről történt elbocsátásáról – is – kamuzó férfi mindenesetre nem felejtette el megfenyegetni a Fideszt, hogy vagy önként eltakarodnak a hatalomból, vagy valamilyen meg nem nevezett eszközzel elkergetik őket.

Aki azt hinné, hogy Márki-Zay Péter ezek után visszavesz egy kicsit a tempóból, az téved: a balliberális sajtó hathatós hisztériakeltési szándékára alapozva kürtölte világgá, hogy állítólagos pap barátja a mise utáni hirdetésen felhívta a megjelentek figyelmét: tartózkodjanak az egyre kiszámíthatatlanabb Márkitól. Ezt a magát ellenzékinek aposztrofáló média természetesen úgy tálalta, hogy a pap a Fidesz érdekében kampányol. A magát függetlennek nevező, valójában az összes ellenzéki erő állítólagos támogatását élvező jelölt ezt tetézte újabb zavaros bejegyzésével, amelyben mindenkit közös imára hívott, egyúttal felszólította a Jóistent, valamint az említett plébánost, hogy térjenek meg. Vélhetőleg Márki-Zay Péter színes egyéniségére utal, hogy az Istent is megtéríteni szándékozó materialista-katolikus polihisztor Facebook-profilján elsőként Mahathma Gandhi mosolyával találkozhatnak a látogatók, kicsivel lejjebb pedig megtalálhatják azt az újonnan nyitott bankszámlaszámot, amelyre Márki-Zay vár mindenkitől pénzbeli adományokat. Igaz, azt nem árulta el, hogy a mikro-, vagy makroadományokat milyen céllal gyűjti.

PestiSracok facebook image

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.