Pesti Srácok

Meginoghat az MSZP volt elnökhelyettesével szembeni vád

Meginoghat az MSZP volt elnökhelyettesével szembeni vád
Simon Gábor büntetőpere 2016.09.21. Fotó: Horváth Péter Gyula

Döntő hatása lehet a Simon Gábor ellen költségvetési csalás és okirat-hamisítás miatt folyamatban lévő büntetőeljárásra annak a végéhez közeledő közigazgatási pernek, amelyet a szocialisták volt elnökhelyettese indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik szervezete ellen - vélte a Magyar Időknek nyilatkozva Simon Gábor ügyvédje.

Nagy István tájékoztatása szerint a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság február 2-án akár érvénytelennek is nyilváníthatja azt a hatósági iratot, amelyben a Közép-magyarországi Regionális Adó-főigazgatóság megbecsülte a Simonhoz kötött számlákon talált összegek után fizetendő adó mértékét, s ezzel kulcsfontosságú szerepet tölt be a volt MSZP-s ellen emelt költségvetési csalás vádjának alátámasztásában. Simon Gábor ellen 2014-ben indult nyomozás, amely 2016-ban vádemeléssel zárult. Az ügyészség szerint a volt politikus 2008 és 2012 között vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban jövedelemként csak az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel, miközben Svájcban, majd Ausztriában nyitott bankszámláin ismeretlen forrásból több száz millió forintnak megfelelő devizát helyezett el, amelyek után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást. Az így okozott vagyoni hátrány 128 millió forint, ám ezt Simon Gábor az ellene indult eljárás kezdetén megtérítette. Azt, hogy Simon Gábor mekkora kárt okozhatott a költségvetésnek, a nyomozás idején becsléssel állapították meg a Közép-magyarországi Regionális Adó-főigazgatóságon. Az erről szóló határozatot Simonék megtámadták, majd az újabb, a regionális adó-főigazgató által személyesen meghozott határozattal szemben bírósághoz fordultak, mivel szerintük a főigazgató nem volt jogosult a döntés meghozatalára. Ezt később a Kúria egy állásfoglalásában megerősítette - fűzte hozzá Nagy István. Simon Gábor ügyvédje szerint az ügyben nem lehet más döntés, mint a NAV-adófőigazgató határozatának hatályon kívül helyezése. Ez pedig várakozása szerint nagyban befolyásolja a február 21-én folytatódó büntetőpert is, hiszen a költségvetési csalás vádja nagyban az adóhiány megbecslésére épült. Nagy István azt is elmondta, hogy a büntetőpertől függetlenül zajló eljárásban Simon Gábor bizonyítékokat tudott bemutatni a jövedelméről.

Forrás: Magyar Idők/MTI, fotó: Horváth Péter Gyula/PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.