Pesti Srácok

Merkel: nehéz nap lesz a koalíciós egyeztetések utolsó fordulója

Merkel: nehéz nap lesz a koalíciós egyeztetések utolsó fordulója

Nehéz nap lesz a Németországot kormányzó nagykoalíció megújításáról folytatott előzetes egyeztetések utolsó fordulója, és sok akadályt kell még elhárítani a megegyezés felé vezető úton - mondta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke csütörtökön Berlinben.

Angela Merkel a testvérpárt Keresztényszociális Unióval (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) folytatott egyeztetés utolsónak szánt, ötödik fordulója előtt tett nyilatkozatában hangsúlyozta, tudja, hogy az emberek megoldásokat várnak a pártoktól, ezért nagy energiával és konstruktivitással, az együttműködés szellemében kezd hozzá a tárgyalásnak. Martin Schulz, az SPD elnöke szintén azt emelte ki, hogy nagy akadályok vannak még a megállapodás útjában. Hozzátette, hogy várhatóan egész nap tárgyalnak majd. Aláhúzta, hogy pártja csak akkor hajlandó koalícióra lépni vagy támogatni a következő kormányt, ha a berlini vezetés küzd az Európai Unió összetartásáért és megerősítéséért.

- mondta Martin Schulz. A jelenkort jellemző „szétsodródásra” az összetartás a megfelelő válasz, és a német kormánynak „meg kell erősítenie Európát” - tett hozzá az SPD elnöke, kiemelve, hogy pártja a csütörtöki tárgyalási fordulón javaslatokat tesz az ügyben.

PestiSracok facebook image

Az SPD székházában rendezett találkozón a tervek szerint külön tárgyalnak majd legfelső szinten, a pártelnökök és a parlamenti (Bundestag-) frakcióvezetők részvételével, majd az egyenként 13 fős küldöttségek megpróbálják véglegesíteni a 15 témáról, köztük a digitalizációról és a migrációról munkacsoportokban folytatott megbeszélések eredményét rögzítő záródokumentumot. A pártok tervei alapján mindenki azzal számol, hogy legkésőbb péntekre virradóra befejezik a munkát, ezt jelzi, hogy péntek délelőtt mindhárom párt vezetőségi ülést tart.

A 2013 óta kormányzó nagykoalíció pártjai a szondázásnak is nevezett előzetes egyeztetések eredményét tartalmazó dokumentum alapján külön-külön döntenek arról, hogy továbblépjenek-e a hivatalos koalíciós tárgyalások szakaszába. A szociáldemokraták egy rendkívüli kongresszuson, január 21-én határoznak az ügyben. A koalíciós tárgyalások legkorábban a hónap végén kezdődhetnek, és ha sikerül kidolgozni egy koalíciós szerződést, a mintegy 450 ezres tagságú SPD pártszavazással, a tagság voksai alapján dönt arról, hogy ismét koalícióra lép-e a CDU/CSU-val. Az új kormány így húsvét körül alakulhat meg. Ez lenne a 2005-2009-es és a 2013-2017-es ciklus után a harmadik nagykoalíció Angela Merkel vezetésével, és a negyedik Merkel-kormány. Forrás: MTI; fotó: Bundesregierung

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.