Pesti Srácok

Mintegy kétszázötven párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy kétszázötven párt indulhat az áprilisi választáson

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nyilvántartásában csaknem kétszázötven jogerősen bejegyzett párt szerepel, ez a szám azonban még nőhet, mivel a bíróságok a jogerőt utólag állapítják meg.

Ha pedig megfellebbezték a bejegyzést, akkor az is előfordulhat, hogy valamely párt bejegyzését ugyan a választás kitűzése előtt helybenhagyta a másodfokú bíróság, de a nyilvántartási bejegyzésre - a kitűzés dátumát megelőző jogerővel - csak azután kerül sor, hogy az iratok megérkeznek az elsőfokú bírósághoz.

Az OBH adatai szerint tavaly 70 pártot, míg 2018-ban eddig kettőt jegyeztek be jogerősen. A négy évvel ezelőtti országgyűlési választás óta 116 pártot jegyeztek be a bíróságokon, és ebből eddig csak egyet töröltek a nyilvántartás szerint. A 2014-es országgyűlési választás előtti évben 23 pártot jegyeztek be a bíróságokon, a 2010-2014 választás között pedig 51-et alapítottak.

Hasonló pártalapítási hullám az 1990-es évek első felére volt jellemző. Bár sok, az 1990-es évek első felében alakult párt azóta megszűnt, az OBH nyilvántartása szerint tíz azonban még ma is működik közülük. A mai parlamenti pártok közül a Magyar Szocialista Pártot 1989 novemberében, a Kereszténydemokrata Néppártot 1989 decemberében, a Fiatal Demokraták Szövetségét (mai nevén Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget) 1990 februárjában vették nyilvántartásba a bíróságon. Az 1995 előtt alakult, és ma is működő pártok közül még 1989-ben alakult meg a Magyar Demokrata Fórum (jelenleg Jólét és Szabadság Demokrata Közösség), a Magyar Környezetvédők Pártja és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1990-ben a Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt, a Magyar Munkáspárt, és a Szociáldemokrata Párt. A ma is működő pártok közül 1993-ben jegyezte be a bíróság a Magyar Igazság és Élet Pártját.

PestiSracok facebook image

Az országgyűlési választáson induló pártok számára nemcsak a parlamentbe jutás miatt fontos a jelöltállítás, hanem azért is, mert a pártként bejegyzett társadalmi szervezetek csak akkor működhetnek a továbbiakban pártként, ha el tudnak indulni a választáson, tehát ha jelöltjeik felkerülnek a szavazólapokra. A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi törvény ugyanis kimondja: a bíróság az ügyészség indítványára - a párt egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával - megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet.

Forrás: MTI, Fotó: MNO

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.