Pesti Srácok

Növekedett a migránsokhoz köthető erőszakos bűncselekmények száma Németországban

Növekedett a migránsokhoz köthető erőszakos bűncselekmények száma Németországban

Egy szerdán bemutatott kutatás eredménye szerint 10 százalékkal nőtt az erőszakos bűncselekmények száma 2015-ben és 2016-ban Németországban, és a növekedés több mint 90 százaléka a fiatal menekült férfiakhoz köthető.- írja a 444.hu a Reuters beszámolója alapján. A kutatás kitért arra is, hogy a háború elől, például Szíriából érkező menekültek kevésbé követnek el bűncselekményeket, mint azok, akik tudhatják, hogy aligha fognak menedékjogot kapni.

A migráció kiemelt témája lesz a most zajló koalíciós tárgyalások újabb körének, a 2015 második felében érkező több mint egymillió migráns ugyanis mindkét párt támogatásának ártott. A kormány által támogatott kutatás szerint a 14 és 30 közötti férfi migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma nőtt meg. A kutatásban résztvevő kriminológus, Christian Pfeiffer szerint komoly különbséget lehetett megfigyelni az egyes menekültcsoportok között, aszerint hogy honnan jöttek és hogy mekkora esélyük van arra, hogy Németországban maradhatnak. A kutatás szerint a háború elől menekülők, akiknek relatíve jó esélye van a jogi státusz megszerzésére, kerülik a bajt.

Alsó-Szászország tartományában például a menekültekhez köthető erőszakos bűncselekmények 17 százalékát követték el észak-afrikai országokból érkező menedékkérők, miközben ők kevesebb mint egy százalékát teszik ki az államban regisztrált menekülteknek. Azt is lehet tudni, hogy az észak-afrikai menedékkérőknek nagyon kevés esélyük van arra, hogy jogi státuszt kapjanak. Mint Pfeiffer fogalmazott, teljesen más a helyzet azoknál, akik a megérkezésük után azonnal megtudják, hogy nem kívánatosak ott, esélyük sincs munkát kapni.

A kutatás kitért arra is, hogy a családegyesítés lehetősége is segíthet csökkenteni a bűncselekmények számát, ugyanakkor ez egy nagyon érzékeny témának számít a koalíciós tárgyalások miatt. Jelenleg a fiatal férfi menekültek nagyrésze bármiféle női szereplő, azaz anyák, nővérek, illetve partnerek nélkül tartózkodik Németországban, pedig ez a kutatás szerint egy komoly erőszakvisszafogó tényező.

PestiSracok facebook image

Forrás: 444.hu, Reuters; Vezető kép: express.co.uk

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.