Pesti Srácok

Soltész Miklós: Megtartani Magyarországot magyarnak

Soltész Miklós: Megtartani Magyarországot magyarnak

„Határozottan elutasítunk mindenféle szélsőséget, a no-go zónákat, a párhuzamos társadalmak kiépülését, tehát mindazt, ami a nyugati multikulturális társadalmakat jellemzi. És elutasítjuk azt is, ha mindezt bárki ránk akarja kényszeríteni” – jelentette ki Soltész Miklós a Magyar Időknek. Az államtitkár hozzátette, a legfontosabb feladat megtartani Magyarországot magyarnak, a nemzetiségi és vallási sokszínűséggel együtt.

A kormány az elmúlt két ciklus alatt mindent elkövetett egy erős és versenyképes Magyarországért, amennyiben felhatalmazást kap a folytatásra, a legfontosabb feladat az eddigi eredmények megóvásán és kiaknázásán túl az lesz, hogy meg kell tartani Magyarországot magyarnak, a nemzetiségi és vallási sokszínűséggel együtt - mondta Soltész Miklós a Magyar Időknek. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a lap keddi számában megjelent interjúban kifejtette, „nem szabad elfeledni, kik vagyunk, honnan jöttünk, hogy kik építették fel ezt az országot, és milyen szerepet vállaltak ebben a munkában a történelmi keresztény egyházak. Aki ezt elfogadja, és betartja a törvényeinket, annak helye van Magyarországon. De határozottan elutasítunk mindenféle szélsőséget, a no-go zónákat, a párhuzamos társadalmak kiépülését, tehát mindazt, ami a nyugati multikulturális társadalmakat jellemzi. És elutasítjuk azt is, ha mindezt bárki ránk akarja kényszeríteni".

Az egyházakról szólva elmondta, hogy a kormány partnerként, szövetségesként tekint az egyházakra, amelyeket arra kért fel, hogy töltsék be hagyományos szerepüket az oktatásban és a szociális szférában. Ennek eredményeként a köznevelésben és a szociális ellátásban közel megkétszereződött az egyházak jelenléte, a gyermekvédelem területén pedig hat-hétszeresére nőtt. Ezen feladatok ellátásához a kormány biztosította a szükséges forrásokat - fűzte hozzá. Megjegyezte, hogy a 32 bevett felekezetből kettő az iszlámhoz kötődik, ezeket a kis létszámú egyházakat is arányosan megilletik ugyanazok a lehetőségek és támogatások, mint a többi felekezetet. Az államtitkár beszélt a Magyarországon élő nemzetiségek támogatásáról is, amely 2010 óta megháromszorozódott. Ma tizenhárom őshonosként elismert nemzetiség él az országban, és a kormány minden lehetőséget biztosít nyelvük művelésére, kultúrájuk ápolására, és nem gondolja azt, hogy ez gyengítené a többségi nemzetet - jelentette ki. A civilek támogatásáról Soltész Miklós a lapnak elmondta, hogy 2010 óta 140 milliárdról 240 milliárd forintra, azaz 70 százalékkal nőtt a civil szervezetek állami támogatása.

Nagyjából 65 ezer, különböző méretű bejegyzett civil szervezet van ma Magyarországon, sok közülük komoly munkát végez. A kormány nem harcol, nem küzd velük, kapcsolatukat az együttműködés jellemzi - fejtette ki. Hozzátette, „tény ugyanakkor, hogy szemben állunk néhány tucat, nagyon hangos, jelentős külföldi befolyással és forrásokkal rendelkező szervezettel, amelyek előszeretettel nevezik civilnek magukat, ám a valóságban politikai tevékenységet folytatnak. (...) E szervezetek mögött jellemzően Soros György alakja sejlik fel, az ő gondolatait visszhangozzák." - mondta a lapnak Soltész Miklós.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; fotó: kdnp.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.