Pesti Srácok

Soros dollármilliárdokat költ a magyar választás befolyásolására

Soros dollármilliárdokat költ a magyar választás befolyásolására

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint Soros György dollármilliárdokat költ a magyar választások befolyásolására. Hidvéghi Balázs szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a legújabb hírek szerint Soros György csak az Egyesült Államokban tavaly megháromszorozta az Orbán-kormány elleni lobbira fordított támogatásait.

Egy év alatt 16 millió dollárt, azaz mintegy 4 milliárd forintot költött az Orbán-kormány elleni lobbitevékenységre - tette hozzá.

A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: dokumentumok sora igazolja, hogy Soros az amerikai politika minden szintjén – a kongresszusban, a szenátusban, a nemzetbiztonsági tanácsban, különböző minisztériumokban és az „általa pénzelt” demokrata szenátorokon keresztül is – áskálódik Magyarország ellen.

Hozzátette: a Soroshoz köthető Open Society Policy Center nevű intézet keze benne van mindenféle, Magyarország elleni áskálódásban, tavaly például kétszer is nekifutottak annak a tervnek, hogy egy Magyarországot elítélő jelentést fogadtassanak el.

PestiSracok facebook image

Ezek „ismerős eszközök”, hasonló módon zajlik ugyanis Brüsszelben is a Magyarország elleni „Soros-lobbizás”, az Európai Parlamentben „egy Magyarország-ellenes jelentést már elfogadtak a Soros-szervezetek, és most éppen készül a következő” a LIBE-bizottságban – közölte Hidvéghi Balázs.

Összegzése szerint Soros György dollármilliárdokat mozgat meg Washingtontól kezdve, Brüsszelen át Budapestig, hogy Magyarországra nyomást gyakoroljon, és beavatkozzon a magyar választások eredményébe is.

Hozzáfűzte: Soros pénzéből működnek azok a bevándorláspárti szervezetek is, amelyek rendszeresen beavatkoznak a magyar közéletbe, vádolják a magyar kormányt itthon és külföldön, támadják a kerítést, a határvédelmet és a „Stop Soros” törvénycsomagot is.

Világosan látható, Soros György nem sajnálja a pénzt ahhoz, hogy Magyarországon megváltoztassa azt a nemzeti kormányzatot, amely az ország védelmét, a „Soros-terv” és a bevándorlás elutasítását tűzte ki céljául – mondta a politikus. A „Stop Soros” törvénycsomag parlamenti elfogadásának időpontját firtató kérdésre Hidvéghi Balázs azt közölte: erről a Fidesz-frakció a februári ülésén tárgyal majd.

MTI, Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.