Pesti Srácok

Soros kitartott diplomatái és szenátorai újabb kitiltási botrányt készítenek elő

Soros kitartott diplomatái és szenátorai újabb kitiltási botrányt készítenek elő

Soros György diplomata kitartottai ismét diplomáciai merényletet készítettek elő hazánk ellen, amikor egy ismerős recepthez nyúlva magyar diplomaták kitiltását javasolták az USA-ból az állítólagos orosz befolyás növekedése miatt. Azt azonban már a MagyarIdők.hu derítette ki, hogy a kitiltást javasló külügyi jelentést azok a demokrata szenátorok támogatják, akik szintén Soros György zsebéből kikandikálva kiabálnak tücsköt-békát Magyarországra. A portál szerint nemcsak az egyértelmű, milyen szorosan működnek együtt a pénzember által kitömött politikusok és szervezetek, de az is, hogy Soros egyértelműen elkezdte a beavatkozást a magyar választásokba.

A MagyarIdők.hu felidézi, szerdán arról számolt be a sajtó, hogy demokrata szenátorok azt vetették Donald Trump szemére, hogy az elnöknek nincs stratégiai terve az orosz befolyás előretörésének megakadályozására a nyugati demokráciában éppúgy, mint Amerikában. A demokraták egy szenátusi jelentésre hivatkozva Magyarországot is úgy emlegették, mint amely teret engedett az orosz beavatkozásnak. A szenátus külügyi bizottságának jelentésében ezért azt javasolták - éppen a 2018-as választások közeledtével -, hogy az Egyesült Államok ismét tiltson ki az USA-ból „korrupt” magyar kistisztviselőket, akárcsak 2014-ben. Az említett jelentést azonban csak demokrata párti képviselők írták alá.

André Goodfriend és az első kitilitási botrány; Fotó: a Hír TV felvétele alapján

Mint a Magyar Idők az utóbbi ténnyel kapcsolatban megjegyzi, köztudomású, hogy a Demokrata Párt szoros szövetségese Soros György, aki a legutóbbi választások alkalmával is mintegy 25 millió dollárral turbózta fel a csúfosan elbukó Hillary Clinton kampányát. A demokraták évtizedes zsigeri Orbán-fóbiája, a nemzeti oldal gyűlölete közismert, így azt sem nagyon titkolják, hogy a Magyarországot támadó nyilatkozók és jelentéseket tevők az esetek többségében a demokratákhoz köthető diplomaták vagy köztisztviselők. Csak néhány hírhedt, Magyarországot lejárató személy nevét fölemlegetve ilyen diplomata David. J. Kostelancik amerikai ügyvivő, vagy az amerikai külügyi helyettes államtitkári posztról nemrég lemondott Hoyt Yee. Ilyen a „feledhetetlen emlékű” André Goodfriend is, vagy a Magyarország sírásójaként jellemzett Victoria Nuland. Közös jellemzőjük, hogy mind a Soros György által kitömött álcivil szervezetek, mint a TASZ, vagy a Helsinki Bizottság kritikátlan és elfogult szócsöveinek bizonyultak, Magyarországot elítélő nyilatkozataik pedig aztán menetrendszerűen landolnak a hazai balliberális sajtótermékek címoldalain.

PestiSracok facebook image

A jelenlegi, ismét Magyarországot célkeresztbe állító demokratákhoz köthető jelentést is érdemes bizonyos fenntartásokkal kezelni, hiszen az aláíró demokrata szenátorok egy jó része szintén Soros György zsebéből kandikál ki és mutogat hazánkra. Ezeknek a hazánkról kétes ismeretekkel rendelkező, de afölött ítélkező személyeknek Soros György vagy a saját szervezetein keresztül adott pénzt, vagy pedig azokat a központokat (Political Action Committee) hívta ehhez segítségül, amelyek az adományok összegyűjtését koordinálják. Mint a MagyarIdők.hu kiderítette, a jelentést, amelyben a Magyarországra vonatkozó részt olyan szerzők írásaira alapozzák, mint Lili Bayer, vagy a magyarországi Transparency International, aláíró demokrata szenátorok súlyos dollárezrekhez, vagy dollár százezrekhez jutottak Soros Györgyön keresztül. Ők név szerint Jeanne Shaheen, Cory Booker, Chris Coons, Ed Markey, Tim Caine, Bob Menendez, Jeff Merkley, Chris Murphy és Tom Udall demokrata szenátorok. A jelentés összeállításban ezen felül nagy szerepet vállalt Benjamin Louis Cardin marylandi szenátor, ő az amerikai Helsinki Bizottság korábbi társelnökeként látványos aggódást fejtet ki a CEU érdekében tavaly márciusban.

Mr. Cardin, a Magyarországhoz is értő demokrata; forrás: harvard.edu

A kapcsolatos hálón keresztül nemcsak az látszik, milyen jól szervezett közösséget alkotnak Soros György kitartottjai, de azt is, hogy a pénzember ténylegesen, amerikai kapcsolatain keresztül is elkezdte befolyásolni a magyar választásokat.

Soros támogatásai a demokrata szenátoroknak (a MagyarIdők.hu gyűjtése)

A szenátorok nevei után a támogatások összegét, majd az azt utaló szervezet nevét írtuk zárójelben. Az összegeknél elérhető linkek bizonyítják az információ hitelességét.

Jeanne Shaheen:

2600

USD, (Soros Fund Management),

25.000

USD ( Senate Majority PAC),

500.000

USD (Soros Fund Management) Cory Booker:

10.000

USD (Soros Fund Management) Chris Coons:

3000

USD (Soros Fund Management) Ed Markey:

34.109

USD (Planned Parenthood PAC),

500.000

USD (Soros Fund Management) Tim Caine:

2000

USD, valamint

3700

USD (Soros Fund Management) Bob Menendez:

582.500

USD (Majority PAC),

100.000

USD (Soros Fund Management) Jeff Merkley:

5100

USD (Soros Fund Management) Chris Murphy:

11.2864

USD (Moveon.org) Tom Udall:

5100

USD (Soros Fund Management)

Forrás: magyaridok.hu; kezdőkép: didyouknow.it

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.