Pesti Srácok

Szinte annyian halnak meg a mexikói drogháborúban, mint egy igazi háborúban

Szinte annyian halnak meg a mexikói drogháborúban, mint egy igazi háborúban

Az elmúlt két napban 31 ember vesztette életét az észak-mexikói Chihuahua államban a kábítószer-csempészethez kötődő bűncselekményekben – jelentette be pénteken a helyi ügyészség.

A halálos áldozatok között négy nő és három kamaszkorú is található. Carlos Huerta, a chihuahuai ügyészség egyik szóvivője az AFP hírügynökségnek elmondta: a vérfürdő a különféle kábítószercsempész bandák – főleg a Juarez és a Sinaloa drogkartell – közötti leszámolások következménye. Az Egyesült Államokkal határos Chihuahua állam az említett két kartell közötti véres vetélkedésből eredő erőszakos cselekmények fő színhelye. A rendteremtés érdekében a mexikói kormány több mint 250 szövetségi rendőrt vetett be a térségben a helyi hatóságok megsegítésére. Talán erre alapozva jelentette ki a mostani vérengzés előtt Javier Corral chihuahuai kormányzó a biztonsági kérdéseknek szentelt egyik ülésen, hogy 2018 „a közbiztonság éve lesz” Chihuahuában.

Juarez határváros, amely a texasi El Paso közelében fekszik, 2008 és 2012 között a világ legveszélyesebb helyének számított, ahol az említett időszakban több mint 11 ezer embert gyilkoltak meg a szervezett bűnözéssel összefüggő cselekményekben. Soha nem látott erőszakhullám söpör végig Mexikóban 2006 óta, amely több mint 200 ezer ember életébe került. Tavaly 23 101 gyilkosságot írtak a drogcsempész bandák rovására. Szakemberek szerint ez a véget érni nem akaró vérfürdő annak a következménye, hogy a mexikói kormány 2006-ban a hadsereg bevetésével harcot hirdetett a kábítószer-csempészet ellen, ennek azonban az lett az eredménye, hogy a nagy szervezett bűnbandák kisebb létszámú, de sokkal erőszakosabb csoportokra osztódtak.

MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.