Pesti Srácok

A tervezett terrortámadások 90 százalékát meghiúsították a francia rendőrök

A tervezett terrortámadások 90 százalékát meghiúsították a francia rendőrök

Húsz terrortámadást hiúsítottak meg tavaly Franciaországban – mondta Gérard Collomb belügyminiszter egy lapinterjúban. A tárcavezető szerint nincs az országban olyan terület, ahol ne lenne terrorveszély.

– fogalmazott a belügyminiszter a Le Progres című regionális lapban megjelent interjúban. A belügyi tárca legutóbbi, a rendkívüli állapot feloldása alkalmából novemberben kiadott mérlege 13 meghiúsított merényletet említett a tavalyi évre. A minisztérium nem részletezte, hogy mely további hét merénylettervre utalt Gérard Collomb.

Az egyik feltehetően az a csoport lehet, amelynek tagjait november 7-én Franciaországban és Svájcban vették őrizetbe. A 18 és 65 év közötti tíz gyanúsított a Telegram titkosított hálózaton váltottak egymással nagyon erőszakos iszlamista üzeneteket, és a következő hónapokban akartak Franciaországban merényletet végrehajtani, de a célpontokat egyelőre nem határozták meg, s fegyvereket sem találtak a nyomozók az otthonaikban tartott házkutatások során. December végén pedig magányos támadásokra készülő embereket, egy 21 éves férfit és egy 19 éves nőt tartóztattak le.

PestiSracok facebook image

Az elmúlt három évben 241-en vesztették életüket iszlamista merényletekben Franciaországban. Tavaly két terrortámadást történt az országban, mindkettőt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára: április 20-án a párizsi Champs-Élysées sugárúton támadt rendőrökre egy fegyveres, október 1-én pedig a Marseille-i főpályaudvaron késelt meg járókelőket egy férfi. A tavalyi támadásokban hárman haltak meg.

MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."