Pesti Srácok

Trump kétpárti összefogást sürget elnökségének viharos első éve után

null

A bevándorlás reformjához és az amerikai infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges kompromisszumok megkötésére szólította fel Donald Trump amerikai elnök a pártharcok miatt mélyen megosztott amerikai törvényhozás republikánus és demokrata tagjait kedden, elnökségének első évértékelő beszédében.

- mondta az elnök a kongresszus két háza előtt felszólalva.

Donald Trump hosszan sorolta az elnökségének első éve alatt elért, szerinte kivételes eredményeket: a decemberben elfogadott adócsökkentéseket, szövetségi szabályozások egy év alatt végrehajtott példátlan csökkentését, a munkásoknak és a fejlesztéseket bejelentő vállalatoknak juttatott támogatásokat, és kijelentette, hogy kormányának "a választások óta 2,4 millió új álláshelyet" sierült teremtenie, "beleértve azt a 200 ezer új munkahelyet, amely egyedül a gyáriparban" jött létre.

PestiSracok facebook image

- mondta.

Külön méltatta az adóreformok nyomán bekövetkező fellendülést, majd arról beszélt, hogy a részvénypiacok "egyik rekordot a másik után döntötték meg, 8 billió dollárral gyarapodva értékben". Trump azt ígérte, hogy amerikaiak milliói fognak jövő hónaptól kezdve nagyobb fizetést hazavinni, hála azoknak a nagyarányú adócsökkentéseknek, amelyet tavaly év végén iktatott törvénybe.

- mondta, hozzátéve, hogy "hamarosan gyárak nyílnak majd mindenütt, szerte az országban".

Az elnök felszólította a Kongresszust, hogy fogadják el azokat a törvényeket, amelyek legalább 1,5 billió (milliószor millió) dollárnyi forrást teremtenek a nemzet útjainak, hídjainak és más infrastruktúrájának fejlesztésére, az infrastruktúra biztonságának, gyorsaságának, megbízhatóságának és korszerűsítésének biztosítására.

Trump úgymond "tisztességes kompromisszumot" ajánlott a bevándorlás reformjának ügyében a kongresszus ellenzéki, demokrata tagjainak abban a reményben, hogy elnyeri támogatásukat a szükséges törvények megszavazásához.

Mint mondta, lehetőség van arra, hogy "az állampolgársághoz vezető utat" teremtsenek 1,8 millió olyan ember számára, akiket gyermekként illegálisan vittek be az Egyesült Államokba. Cserébe ismét azt kérte, hogy támogassák "a déli határfal" megépítését, amely kampányának egyik fő ígérete volt.

Trump sürgette a vízumlottó gyakorlatának felszámolását, s helyében "érdemeken alapuló" bevándorlást szorgalmazott, és állást foglalt a családegyesítés címén zajló bevándorlás ellen, kivételként említve ugyanakkor a házastársak és kisgyermekek esetét.

A javaslatcsomagot Trump úgy jellemezte, mint "amely révén senki sem kapja meg mindazt, amit akar, de országunk megkapja a számára létfontosságú reformokat".

Az ország védelmének kérdéseire kitérve hangsúlyozta, hogy kormányának szüksége van minden felhatalmazásra, hogy őrizetbe vehesse a terroristákat "bárhol is vadásszuk őket le".

- állította Trump a kongresszus két háza előtt elmondott első, "az unió helyzetéről" szóló beszédében.

A terroristák nem egyszerűen bűnözők, hanem törvénytelen, ellenséges harcosok.

- mondta, hozzátéve, hogy ekként kell őket kezelni akkor is, ha a tengeren túlon fogják el őket.

Trump egyúttal megerősítette a Fehér Ház beszéde kezdetéhez időzített bejelentését, miszerint utasította védelmi miniszterét az amerikai haderő fogolypolitikájának felülvizsgálatára, és a Kuba szigetén lévő guantánamói börtöntábor további működtetésére.

Beszédében szorgalmazta az Egyesült Államok hadseregének, valamint nukleáris fegyverzetének fejlesztését

Trump szerint "a páratlan teljesítmény" jelenti a legbiztosabb védelmet az ellenséges rezsimekkel, a terroristákkal, de még a rivális országokkal, Kínával és Oroszországgal szemben is. Ezért arra kérte a kongresszust, hogy töröljék a költségvetési limitet a hadsereg finanszírozásában.

Kiemelte, hogy az ország védelméhez elengedhetetlen egy erős nukleáris fegyverarzenál. Mint fogalmazott: talán egyszer eljön egy olyan csodás pillanat, amikor a világ leszerelheti ezeket a fegyvereket, de mint kiemelte: "még nem tartunk ott".

Trump azt sem zárta ki, hogy katonai erőt használ majd ahhoz, hogy elrettentse Észak-Koreát az atomfegyver kifejlesztésétől.

Kormánya, mint mondta, "a legnagyobb nyomásgyakorlás" politikáját folytatja annak érdekében, hogy "megfékezze Észak-Korea felelőtlen", az Egyesült Államok kontinentális területét fenyegető nukleáris rakétafegyverkezési hajszáját.

Az elnök úgy fogalmazott, hogy ez a fenyegetés hamarosan valósággá válhat, s az Egyesült Államok múltbéli tapasztalatai Észak-Koreával azt mutatják, hogy a túlzott önbizalom és az engedmények előidézik az agressziót és a provokációt.

Trump beszédét többször is zúgó taps fogadta a republikánusok oldaláról, míg a kongresszus demokrata tagjai többnyire csöndben fogadták kijelentéseit.

A demokrata párt neves politikusai több válaszbeszéddel is készültek az elnök évértékelőjére. Trump populista politikáját bíráló beszédet mondott mások mellett a demokrata párt fiatal reménységének tartott Joe Kennedy massachusettsi képviselő, a néhai Robert F. Kennedy igazságügyi miniszter unokája és Bernie Sanders vermonti szenátor, a 2016-os elnökválasztás liberális elnökjelölt-aspiránsa is.

MTI; Fotó: Time Magazine

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.