Pesti Srácok

Újabb migránsokat tartóztattak fel a magyar rendőrök

Újabb migránsokat tartóztattak fel a magyar rendőrök

Huszonöt határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök – közölte hétfőn honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság. A hétvégén három halálos kimenetelű közlekedési baleset következett be a hazai utakon, a járőrök pedig több mint száz körözött embert fogtak el.

A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint szombaton három, vasárnap huszonkettő, Magyarország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő, és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron az egyenruhások. A március 28-tól hatályos jogszabályok alapján a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején a rendőr az ország területén feltartóztathatja és visszakísérheti a határzárhoz a jogellenesen itt tartózkodó külföldit, ha nem vetődött föl bűncselekmény elkövetésének gyanúja. Az elmúlt héten az ország területén összesen negyvennégy migránst tartóztattak föl, és kísértek vissza a rendőrök. Az azt megelőző héten – karácsony és szilveszter között – ez a szám száznegyvenkilenc volt. A román és ukrán határszakaszon tíz migránst fogtak el az elmúlt héten – derült ki a hatósági összesítésből.

A legutóbbi hétvégén a rendőrök száztíz személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből három szerencsétlenségben négy ember veszítette életét, huszonnyolcan súlyosan, hetvenkilencen könnyű sérüléseket szenvedtek. A rendőrök összesen ötszázharminckilenc embert fogtak el, közülük száztizennégyet az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Több mint háromszáz embert főt bűncselekmény elkövetése közben értek tetten, és huszonhéttel szemben indítottak eljárást ittas vezetés miatt.

Forrás: Police.hu Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.