balesetek
Felkavaró videóval hívja fel a figyelmet a rendőrség arra, hogy miért kell nagyon figyelni az utakon!
Felkavaró videóval jelentkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán - szúrta ki az Index. Elmondásuk szerint épp azért mutatják meg a képsorokat az embereknek, hogy tudják, milyen a tömény valóság.Több halálos baleset is történt a hétvégén
Magyarország területén 2020. július 10-én 0 órától 2020. július 12-én 24 óráig a rendőrök 110 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 személy vesztette életét, 47 súlyos és 103 könnyű sérüléssel végződött, olvasható a rendőrség honlapján.Az egész országra kiterjeszti a civil autós ellenőrzéseket a rendőrség
A budapesti balesetek kilencven százalékáért a járművezetők, tíz százalékáért pedig a gyalogosok a felelősek, ezért az egész országra kiterjeszti a civil autós razziázást a rendőrség. Ha mindenki betartaná a közlekedési szabályokat, a személyi sérülések és a halálesetek aránya jelentősen csökkenne az utakon.Gyertyák az áldozatokért – Megrendítő videóval figyelmeztet a rendőrség a halálos balesetekre
A Budapesti Rendőr-főkapitányság egy új, figyelemfelkeltő közlekedési akcióval hívta fel a budapestiek, a Budapestre látogatók figyelmét, hogy a szabályok betartása, a szabályos közlekedés megakadályozza azt, hogy balesetek áldozatává váljanak az emberek. Idén, december 17-ig Budapest területén 43 ember halt meg közlekedési balesetben. Ezért a budapesti rendőrök hét helyszínen mécsesekből rakták ki azoknak az embereknek a nevét és az életkorát, akik saját maguk vagy mások hibájából közlekedési balesetben haltak meg:Erősödött a Magyarországra nehezedő migrációs nyomás
Harminchét határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök – közölte honlapján hétfőn reggel az Országos Rendőr-főkapitányság. A múlt héten csaknem háromszor annyi illegális bevnándorlóval szemben intézkedtek a járőrök, mint az év első hetében.Újabb migránsokat tartóztattak fel a magyar rendőrök
Huszonöt határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök – közölte hétfőn honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság. A hétvégén három halálos kimenetelű közlekedési baleset következett be a hazai utakon, a járőrök pedig több mint száz körözött embert fogtak el.Tragikus baleset az 1-es úton, tömegkarambol az M3-ason
Frontálisan összeütközött két autó az 1-es úton Szár közelében szerda reggel, a balesetben négyen meghaltak - közölte a katasztrófavédelem a honlapján. Az M3-as autópályán öt autó ment egymásba.Győrfi: az alkoholfogyasztás miatt történt a legtöbb baleset szilveszterkor
Az alkoholfogyasztással összefüggő balesetek voltak többségben a mentők szilveszteri, újévi riasztásai között - mondta az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója az M1-en.Sok veszély leselkedik a gyerekekre az ünnepi időszakban
Az ünnepi időszakban több olyan baleset is érheti a gyermekeket, amelyek az évnek csak ebben az időszakában fenyegetnek, ezért a lakásban és a szabadban is jobban oda kell figyelni rájuk - mondta Gesztes Éva, a Magyar Gyermekmentő Alapítvány vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.Ajánljuk még
















