Pesti Srácok

Több halálos baleset is történt a hétvégén

Több halálos baleset is történt a hétvégén

Magyarország területén 2020. július 10-én 0 órától 2020. július 12-én 24 óráig a rendőrök 110 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyből 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 5 személy vesztette életét, 47 súlyos és 103 könnyű sérüléssel végződött, olvasható a rendőrség honlapján.

Mint írják, a szolgálatot ellátó állomány összesen 625 személyt fogott el, közülük 84 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 413 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 665 személyt állítottak elő, köztük 323 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 68 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 396 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a hétvégén a rendőrök és katonák 151 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron, további 45 főt megakadályoztak az ország területére történő belépésben a magyar-szerb határon. Hazánk területén 48 fő határsértőt fogtak el a rendőrök és katonák, 4 személy ellen közokirat-hamisítás, további 2 személy ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás.

Forrás: MTI, kiemelt kép: MTI/Lakatos Péter

PestiSracok facebook image
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.