Pesti Srácok

Várt eredmény született: nem sikerült egyből újraválasztani a cseh elnököt

Várt eredmény született: nem sikerült egyből újraválasztani a cseh elnököt

A várt eredmény született a cseh államfőválasztás első fordulójában: nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt. A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százaléka kellett volna, ami a 9 jelölt közül senkinek sem sikerült.

A szavazókörzetekben leadott voksok több mint 80 százalékának összeszámlálása után a részeredmények azt jelzik, hogy Milos Zeman jelenlegi államfő és Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt elnöke jut be a január 26-27-i második fordulóba.A botrányhős Zeman kb. 40 százalékot, Drahos pedig mintegy 26 százalékot kapott. A másik hét jelölt támogatottsága jóval alacsonyabb. A második fordulóban a két legjobban szerepelt jelölt vesz részt, és a győzelemhez már elég lesz az egyszerű többség.

Kiegészítés: nem befolyásolja a visegrádi együttműködés jövőjét a cseh elnökválasztás kimenetele, mivel egyik jelölttől sem várható jelentős változás, Csehországban az államfő egyébként sem tudja érdemben befolyásolni a diplomáciát - mondta Szarka László történész szombaton az M1 aktuális csatorna esti műsorában.

MTI; Fotó: Politico Europe (A vezető képen: Milos Zeman.)

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az elveszett király és az elveszett katedrális – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 október 23.
Hogy kerül egy XX. századi játékvasaló a 753 évvel ezelőtt elhunyt IV. Béla királyunk családi kriptájába? Egyáltalán hol van Béla király kriptája? Hova lett az általa építtetett esztergomi katedrális? Az első kérdés és a válasza mindenkinek meglepetés lesz, míg az utóbbi két kérdés régóta foglalkoztatja a régészeket és szakmabelieket, ám sok-sok évnyi költséges keresgélés után sem bukkantak a nyomukra, mert ahol keresték a templomot és második honalapító uralkodónkat, ott nem találták. Műsorunk viszont mindegyik kérdésre választ ad egy bölcsészekből álló csoport jóvoltából, akik történeti feljegyzések, korabeli képi ábrázolások és geometriai számítások segítségével beazonosították az egykori Segítő Szűz katedrális, Nagyboldogasszony kápolna és kapucinus kolostor épületegyüttesének pontos helyét. Feltevésüket geofizikai mérésekkel is alá tudják támasztani, hiszen a műszerek több méter mélységben kimutatták a föld alatt a falak maradványait, pontosan ott és úgy, ahogy arra számítottak. A csoport két tagja, Gombkötő Csaba és H. Tóth Tibor mesélték el az Árpád-korban épült monumentális templomok eredetét, pusztulását, feledésbe merülését és a felfedezésük történetét.

Gulyás Márton eljátszotta a bizalmamat, cserébe kaptam egy csomó követőt! – Skrabski Fruzsina a Morálban

Ps TV 2025 június 11.
Egy hiteltelenítési kísérletről és a közszereplők viszontagságairól beszélgetünk a Morál Hal Melindával adásában Skrabski Fruzsina dokumentumfilmessel. Kitérünk dokumentumfilmjeinek nemzetközi elismerésére és arra is, hogy lelkileg megterhelő a tragikus sorsok bemutatása. Valamint felmenőink hagyatékának ápolására, ami küldetés és a hit kérdés egyben.​