cseh államfőválasztás
Petr Pavel nyerte a cseh elnökválasztást
Petr Pavel nyugalmazott tábornok nyerte a cseh államfőválasztást – derül ki a statisztikai hivatal által közzétett, a szavazókörzetek 98 százalékában leadott és összeszámlált szavazatok alapján.Halálos fenyegetést kapott Andrej Babiš
Halálos fenyegetést tartalmazó, névtelen levelet kapott Andrej Babis elnökjelölt, volt kormányfő, aki a cseh államfőválasztás második, döntő fordulójába jutott.Andrej Babiš indul a cseh elnökválasztáson
Andrej Babiš volt kormányfő és az ellenzéki ANO mozgalom elnöke vasárnap bejelentette, hogy indulni fog a januári csehországi államfőválasztáson.160 ezer szavazat döntött: Milos Zeman marad a Cseh Köztársaság elnöke
Milos Zeman jelenlegi államfő szombaton megvédte bársonyszékét és a következő öt évben is ő lesz a Cseh Köztársaság elnöke. A választások második, döntő fordulójában leadott voksok összeszámlálása alapján Milos Zeman támogatottsága 51,5 százalékos, Jirí Drahosé pedig 48,5 százalékos volt. A végeredmény szerint a konkrét szavazatkülönbség mintegy 160 ezer voks a jelenlegi elnök javára.Megkezdődött a cseh államfőválasztás második, döntő fordulója
Megkezdődött pénteken délután a csehországi elnökválasztás második fordulója, amelyben eldől, hogy újraválasztják-e Milos Zeman hivatalban lévő államfőt, vagy pedig Jirí Drahos, a cseh tudományos akadémia volt vezetője lesz az új elnök.Cseh államfőválasztás: Babis az elnökválasztás második fordulójában is Zemant támogatja
Amennyiben Milos Zeman ellenfelei az elnökválasztás második fordulójában összefognak, akkor "valóban olyan erősek lehetnek, hogy veszélyeztethetik a jelenlegi államfő pozícióját" - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök vasárnap a Prima kereskedelmi televízióban közvetített interjújában, hangsúlyozva, hogy az elnökválasztás második fordulójában is Zemant támogatja.Várt eredmény született: nem sikerült egyből újraválasztani a cseh elnököt
A várt eredmény született a cseh államfőválasztás első fordulójában: nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt. A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százaléka kellett volna, ami a 9 jelölt közül senkinek sem sikerült.Ajánljuk még