Pesti Srácok

Halálos fenyegetést kapott Andrej Babiš

Halálos fenyegetést kapott Andrej Babiš

Halálos fenyegetést tartalmazó, névtelen levelet kapott Andrej Babis elnökjelölt, volt kormányfő, aki a cseh államfőválasztás második, döntő fordulójába jutott.

idézte az üzenet tartalmát kedden tartott sajtótájékoztatóján Babis, aki Petr Pavel nyugalmazott tábornokkal verseng a cseh államfői posztért az e hét végi második fordulóban.

PestiSracok facebook image

- idézett tovább a levélből Babis.

Az elnökjelölt elmondta, hogy feljelentést tett az ügyben. A politikus azt is közölte, hogy a voksolásig nem vesz részt nyilvános kampányrendezvényen. Ezért le is mondta keddi útját a kelet-csehországi Hradec Královébe.

- emelte ki Babis. Mint mondta, a kampányrendezvényeken egyre agresszívebbé válnak az emberek.

- nehezményezte a politikus.

Babis közölte, hogy a rendőrség vizsgálatot folytat annak a lövedéket tartalmazó levélnek az ügyében is, amelyet a felesége kapott. Hozzátette, hogy a Brnóban feladott levél tele volt sértésekkel. A volt kormányfő versenytársa, Petr Pavel elítélte a riválisát és családját ért fenyegetéseket. A nyugalmazott tábornok ugyanakkor nemrég azt vetette Babis szemére, hogy éppen ő az, aki a kiélezett, személyeskedő kampányért felelős és önmérsékletre intette. Az első körben kiesett Danuse Nerudová, aki most a nyugalmazott tábornokot támogatja, szintén arról számolt be, hogy erőszakos fenyegetést kapott Babis állítólagos híveitől.

A legfrissebb felmérések szerint Pavel jelentős előnnyel vezet Babis előtt. A Median közvéleménykutató-cég szerint Pavel a voksok 57,9, míg Babis 42,1 százalékára számíthat az elnökválasztáson.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az elveszett király és az elveszett katedrális – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 október 23.
Hogy kerül egy XX. századi játékvasaló a 753 évvel ezelőtt elhunyt IV. Béla királyunk családi kriptájába? Egyáltalán hol van Béla király kriptája? Hova lett az általa építtetett esztergomi katedrális? Az első kérdés és a válasza mindenkinek meglepetés lesz, míg az utóbbi két kérdés régóta foglalkoztatja a régészeket és szakmabelieket, ám sok-sok évnyi költséges keresgélés után sem bukkantak a nyomukra, mert ahol keresték a templomot és második honalapító uralkodónkat, ott nem találták. Műsorunk viszont mindegyik kérdésre választ ad egy bölcsészekből álló csoport jóvoltából, akik történeti feljegyzések, korabeli képi ábrázolások és geometriai számítások segítségével beazonosították az egykori Segítő Szűz katedrális, Nagyboldogasszony kápolna és kapucinus kolostor épületegyüttesének pontos helyét. Feltevésüket geofizikai mérésekkel is alá tudják támasztani, hiszen a műszerek több méter mélységben kimutatták a föld alatt a falak maradványait, pontosan ott és úgy, ahogy arra számítottak. A csoport két tagja, Gombkötő Csaba és H. Tóth Tibor mesélték el az Árpád-korban épült monumentális templomok eredetét, pusztulását, feledésbe merülését és a felfedezésük történetét.

Ki ölte meg Kennedyt? – Hardcore Hobbista

Ps TV 2023 december 10.
Ki ölte meg Kennedyt? Nem tudja senki, de mi legalább nem énekelünk, hanem csak beszélgetünk róla. Akárcsak Szabó Bálint urbánagrár felkelőről, aki józannak aligha nevezhető megmozdulásai után úgy néz ki, ismét börtönbe kénytelen vonulni. A második félidőben érkezik hozzánk Samu Tamás Gergő ex-jobbikos képviselő, aki sok egyéb kalandja mellett beavat minket abba az igencsak izgalmas és szórakoztató történetbe, hogy milyen volt a Közép-afrikai Köztársaságban választást ellenőrizni.

Gyerekkora óta Kaliforniában él, mégis Magyarország a hazája: Szani János, aki az egyetem alatt is megőrizte az értékrendjét – The Fair Right (videó)

Ps TV 2023 december 30.
Szani János neve Magyarországon még kevésbé közismert, a fiatal amerikai republikánusok körében azonban egyre népszerűbbé válik. János négyéves korától kezdve Kaliforniában nevelkedett, ott tanult, ott szerzett barátokat, mégis Magyarországot tekinti hazájának. János története többek között azért is inspiráló, mert fiatalon, egy idegen országban nemcsak a helyét sikerült megtalálnia, de az otthonról hozott értékrendjét is sikerült megőriznie. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!