Pesti Srácok

Anne Applebaum amerikai történész szerint Orbán egypártrendszert épít

Anne Applebaum amerikai történész szerint Orbán egypártrendszert épít

„Orbán modern egypártrendszert épít” - mondta Anne Applebaum Pulizter-díjas amerikai történész a HVG-nek. Véleménye szerint a Soros-terv összeesküvés-elmélet, és megrémíti, hogy „komoly” emberek hisznek benne.

Anne Applebaum szerint Orbán Viktor azért lehet fontos az általa „populista internacionálénak” nevezett irányzat számára, mert hatalmon van, miniszterelnökként képviseli ezeket a nézeteket. „Ezért néznek rá fel Lengyelországból, talán Ausztriából is”. Orbán Geert Wilders holland szabadságpárti politikussal való találkozója kapcsán elmondta, hogy valószínűleg most már ő is „csodálja”, mióta Orbán „Wildersék antidemokratikus beszédét használja”. Applebaum szerint a magyar miniszterelnök lemásolta a nyugati populistákat, „eltanulta a radikális technikákat, eszközöket.”

Az orosz kapcsolatokról elmondta, hogy Putyin számára azért fontos az Orbánnal való kapcsolata, mert „Oroszország hangjaként szolgál az uniós döntéshozatalban”. Mivel az oroszokat főleg Németország érdekli, ezért Orbán Viktor értékét is az határozza meg, hogy fel tud-e lépni az oroszok érdekében a német politikusoknál.

Trump elnöksége rombolja az amerikai politikai kultúrát, és „ő az első amerikai elnök, aki nem érti, mi az a NATO, és semmilyen felelősséget nem érez Magyarország, vagy éppen Nagy-Britannia iránt” -hangsúlyozta Applebaum, aki szerint már most is sokan „majmolják”, és álhírt kiáltanak minden, nekik nem tetsző hír láttán.

PestiSracok facebook image

Arra a kérdésre, hogy Soros Györgyöt tényleg meg kell-e állítani, Anne Applebaum azt válaszolta, hogy „ez nettó összeesküvés-elmélet”. Szerinte az egész csak azért kell, hogy Orbán egyben tarthassa a szavazóbázisát. „Egy sokmilliós ország rettegése egy filantróp alapítványától teljes abszurditás”, az pedig, hogy „ezt a képtelenséget komoly emberek ismételgetik, annak a jele, hogy valami nagyon nincs rendben.” Véleménye szerint Schmidt Mária is hisz az összeesküvés-elméletben, és kizárólag azért ült le vele beszélgetni, hogy azt utána nyilvánosságra hozza.

Applebaum szerint a „kommunizmus maradékainak eltakarításánál voltak mulasztások”, és probléma az is, hogy az emberek nem tanultak a múltból. Orbán erre is épít, miközben kialakítja „modern egypártrendszerét”, amelyben más párt nem tud nyerni a választásokon. „Lassan halad előre ezzel a projekttel, de következetesen”.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.