Pesti Srácok

Ausztrál külügyminiszter: A kormánynak kell irányítania a migrációt

null

Egy kormánynak tudnia kell, kik és hányan vannak az országa területén, valamint fent kell tartania a jogot arra, hogy saját határait ellenőrizze – ezt mondta az M1-nek adott exkluzív interjúban az ausztrál külügyminiszter. Arról is beszélt, hogy rengeteg kritika érte az ausztrál bevándorlási szabályokat, de nekik csak azzal kell foglalkozniuk, hogy mi jó az ausztráloknak.

– közölte Julie Bishop, Ausztrália külügyminisztere.
PestiSracok facebook image

– tette hozzá.

A visegrádi négyek külügyminisztereivel való találkozással kapcsolatban Julie Bishop azt mondta: egy nagyon pozitív megbeszélésen van túl.

– vélekedett a külügyminiszter.

– fogalmazott.

Julie Bishop. Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Julie Bishop közölte: megvitatták az illegális migráció kérdését is. "Ausztráliának van tapasztalata ilyen téren, amit szívesen meg is oszt azokkal, akiket érdekel. Az országban nagyon laza volt a határvédelmi szabályozás, mielőtt kormányra kerültünk, 2013-ban százával érkeztek az embercsempészek hajói Ausztráliába" – mondta.

– jelentette ki.

Hozzátette: a haderő biztosítja, hogy az emberek csak az általunk meghatározott módon és számban léphessenek be Ausztráliába. "Évente 18 ezer 750 menekültnek adunk vízumot, hogy letelepedhessenek Ausztráliában.

– hangsúlyozta.

Amióta az új határvédelmi rendszer működik, vagyis mintegy 3 és fél éve, illegálisan senki nem lépett be az országba – fűzte hozzá.

– közölte.

Julie Bishop elmondta: az Ausztráliába áramló, nettó migráció nagysága évente 180-190 ezer főre tehető. "Egyike vagyunk a világ azon három országának, amely a legtöbb embert fogadja be humanitárius, vagy menekültügyi alapon" – tette hozzá, ugyanakkor kijelentette: "szuverén nemzetállam vagyunk, az ausztrál kormány az ausztrál emberek akaratát képviseli". Az ENSZ migrációs csomagjával kapcsolatban a politikus közölte: hisznek abban, hogy a szuverén államnak elsőbbsége van, hogy meghatározza saját bevándorlásügyi és határvédelmi szabályait.

– fogalmazott.

MTI, hirado.hu; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.