Pesti Srácok

Bírósági periratok: Bezárta, benyugtatózta és összeverte volt élettársát Juhász Péter

Bírósági periratok: Bezárta, benyugtatózta és összeverte volt élettársát Juhász Péter

Megverte, és napokra egy lakásba zárta egykori élettársát, három nagyobb gyereke édesanyját Juhász Péter, az Együtt elnöke. Mindez abban a peranyagban szerepel, amely a II-III. kerületi bíróságon van, erről a Bors írt. A bírósághoz Juhász volt párja fordult. Azóta Juhász Péter közleményben adott választ a vele kapcsolatos állításokra.

Másfél évvel ezelőtt, 2016 szeptemberében Juhász Péter és élettársa kilenc év együttélés után szakítottak. A hírt maga a politikus jelentette be a Facebook-oldalán. Az indok az volt, hogy a politikai csaták felőrölték a kapcsolatot. Ezért aztán elköltözött három gyerekétől és azok édesanyjától, magára hagyva ezzel a nőt. Juhásznak 2017 májusában már új párja volt, míg egykori élettársa a három közös gyerekkel külföldre költözött, hogy új életet kezdjen.

A kapcsolatuk a szakítás után annyira megromlott, hogy már szóba sem állnak egymással, ráadásul, amikor 2016 végén karácsonyra a nő a három gyerekkel hazalátogatott, a bíróságra becsatolt iratok szerint az Együtt politikusa napokra bezárta volt élettársát annak lakásába azzal az indokkal, hogy meg kell beszélniük az életüket. Közben nyugtatókkal begyógyszerezte az asszonyt, sőt meg is verte, amikor a gyerekek anyja nem tudott/akart neki elszámolni az idejével,illetve nem volt neki hajlandó rátenni a kezét az ujjlenyomat-olvasóval működő telefonra, írja Bors.

A történtek után Juhász volt élettársa idegileg összeomlott, fizikailag szinte a végtelenségig legyengült. A baráti támogatásnak köszönhetően a politikus egykori élettársa a lap szerint mára megerősödött, és mindent megtesz azért, hogy három gyerekének megfelelő lelki és anyagi hátteret biztosítson.

Juhász azóta az alábbi közleményt adta ki hivatalos Facebook oldalán:
Az Együtt politikusát megkérdeztük a történtekről, amint választ kapunk, cikkünket frissítjük.

Juhász és 10.000 migráns befogadása

Juhász Péterről a napokban nyilvánosságra került felvétel szerint (amelyet az ITT tekinthetnek meg), eleinte 10.000 bevándorló befogadását szorgalmazza, majd hozzáteszi, természetesen ez a szám idővel növekedhet. A politkus szerint úgy kell bánnunk minden egyes menekülttel, ahogyan a magyarokkal tették ezt 1956-ban.

Origo,Facebook; Vezető kép: PS/Horváth Péter Gyula

https://www.facebook.com/JuhaszFigyelo/videos/2056846001197903/
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.