Pesti Srácok

Boross Péter: Akik kormányváltást akarnak, saját romlásukat szorgalmazzák

Boross Péter: Akik kormányváltást akarnak, saját romlásukat szorgalmazzák

Akik ma a kormányváltást kívánják, lényegében saját romlásukat szorgalmazzák – hangsúlyozta Boross Péter a Magyar Hírlapnak adott interjúban. A volt miniszterelnök arról beszélt, nem hibátlan a jelenlegi kormány, „az emberei pedig pláne nem azok”, ugyanakkor ez az egyetlen kormányképes tömb. Arról is beszélt, ideje lenne felébredni: a más népek ilyen mértékű bevonzása már mindenképp a pusztulás jele. Egy esélye van a Nyugatnak, ha észhez tér.

Vannak a magyar történelemnek sorsdöntő időszakai, illetve pillanatai – nyilatkozta Boross Péter a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Az egykori miniszterelnök hozzátette, kulcskérdésnek tartja a jelentős arányú győzelmet is, minden más eredménnyel a vesztébe zuhanna az ország. Mint fogalmazott,

Boross Péter szerint nem hibátlan a jelenlegi kormány, „az emberei pedig pláne nem azok”, ugyanakkor ez az egyetlen kormányképes tömb. Az egykor miniszterelnök arról is beszélt, az eredményeket nem szabad elhallgatni, „de célszerű lenne kicsit többet beszélni a tényekről”. Példaként említette, hogy Gyurcsány Ferenc szerinte a legaktívabb és legtehetségesebb politikus az ellenzéki térfélen, ezért emlékeztetni kellene a választópolgárokat, hogy kormányzása idején kilenc százalékra nőtt az államháztartás hiánya, gyengült a gazdaság, az ország kénytelen volt a lakossági megvonásokat követelő IMF-hez fordulni.

PestiSracok facebook image

A nyugati társadalom a züllés jeleit mutatja

Boross Péter szerint Nyugat-Európa lassan a halódó civilizációk valamennyi tünetét felmutatja. Többek közt hatalmas beözönlést lehet tapasztalni, a nagyvárosokba tömörülő idegenekkel, és a magas életszínvonalból adódó hedonizmust. Mint fogalmazott,

A volt miniszterelnök szerint a bevándorlók befogadásával Európa sokat veszíthet, mert értékeit tünteti el. Szerinte Nyugaton nemcsak az oktatást züllesztették le, de az elzüllés már társadalmi méretekben is érzékelhető. Különösen igaz ez a politikára, ahol

Soros György megváltónak képzeli magát

Soros Györggyel kapcsolatban az egykori miniszterelnök elmondta, szerinte esetében egy olyan amerikai állampolgárról van szó, „aki nem Amerika üdvén fáradozik”. Szerinte Sorost egyfajta „furcsa megszállottság jellemzi”, a pénzzel és ígéretekkel megvásárolható brüsszeli politikai közegben pedig érvényesülhetnek az ideái,

Mint fogalmazott,

Forrás/fotó: magyarhirlap.hu;

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.