A bűntudat zsarnoksága - brit konzervatív újságíró könyve Európa különös haláláról
Miért gondolják Európa vezetői, hogy „a földrészük nem elsősorban az európaiaké, hanem az egész világé” - teszi fel a kérdést legújabb könyvében Douglas Murray, brit konzervatív újságíró. A szerző véleménye szerint Európára egyfajta neurotikus ernyedtség telepedett, a „bűntudat zsarnoksága”. Mint kifejti, a nyugatiak a világ első társadalma, amely egy öngyilkos merényletre úgy reagál, „vajon mivel szolgáltunk rá?”.
A Heti Válasz csütörtöki számában szemlézett, eddig magyarul le nem fordított The Strange Death of Europe – Immigration, Identity, Islam (Európa különös halála – migráció identitás, iszlám) könyv szerzője nem az internetes kereső adatait felhasználva dolgozott, hanem ellátogatott a bevándorlás-sújtotta Olaszországba és Görögországba éppúgy, mint Malmőbe, Párizsba, Berlinbe vagy éppen Budapestre, ahol politikusokkal, civilekkel, migránsokkal és „őslakosokkal” készített interjúkat. Mint Murray elöljáróban fogalmaz, a németek már külön szavuk is van arra a különös pszichózisra, amelyre visszavezethetőek a problémák, a Geschtmüde, azaz a történelem fáradtság. A szerző szerint egyfajta neurotikus ernyedtség jellemzi Európa közhangulatát. Mint hozzáteszi, a kontinensen a 20. században már mindent kipróbáltak, vallást, szekuralizmust, racionalizmust, nacionalizmus és internacionalizmust, amelyeknek az eredménye a mérhetetlen szenvedés lett. Mint kifejti, ha az evilági megváltásokból náci és kommunista haláltáborok lettek, a liberalizmus pedig a fogyasztás kiüresedett ideológiájává züllött, nincs ami összetartsa Európát, mert erre a kereszténység már régen nem képes. Ugyanakkor Murray megjegyzi, bár a kölni dóm, vagy a westminsteri apátság már régen nem a zarándoklat háza, még mindig jelent valamit. Nyugaton senki nem lehet teljesen nem keresztény, „az álmaid még mindig keresztény álmok”.
Ezek az álmok azonban nem képesek megszervezni a társadalmat, a helyüket fölváltotta a „bűntudat zsarnoksága”. Azaz miközben Anglia a gyarmatosításért, vagy Ausztrália az őslakosok miatt kér folyamatosan bocsánatot, senkinek nem jut eszéme számonkérni a kegyetlenkedéseket mondjuk Törökországon, vagy Kínán. Murrey úgy fogalmaz, „egy ország amelyik azt hiszi, mindig rosszat tett, valószínűleg kételkedik abban, hogy a jövőben bármi jót is tehet”. Mint hozzáteszi, a nyugatiak a világ első társadalma, amely egy öngyilkos merényletre úgy reagál, „vajon mivel szolgáltunk rá”, amelyre érkezik is a válasz, hogy nem volt elég hatékony az integráció. Fölteszi, miért gondolják Európa vezetői, hogy „a földrészük nem elsősorban az Európaiaké, hanem az egész világé”. A szerző kiemeli, hogy Kelet-Európa és a Visegrádi Négyek másképpen vélekedik az Európai identitásról és a bevándorlásról. Mint fogalaz, ezek az országok nem hajlandóak az általuk nem elkövetett bűnöket a tömeges bevándolással kompenzálni. Mint fogalmaz, Kelet-Európában a totális diktatúrák miatt az emberek megőrizték az élet tragikus dimenzióját, amely tudás Nyugaton már elveszett.
Murray arról is ír, szűk egy évtized alatt 2011-re Anglia népessége közel hárommillió fővel nőtt. 2011-re ráadásul a londonianak már csak 44,9 százaléka vallotta magát fehér britnek. Ebben az időszakban ugyanakkor a kereszténység drámai csökkenése is megfigyelhető volt, miközben 1,5 millióról 2,7 millióra nőtt a magukat muszlimnak vallók aránya. Hangsúlyozza, a jelenlegi tendenciák szerint 2060-ra a fehér britek kisebbségben lesznek saját országukban, de hasonló demográfiai válsággal néz szembe Ausztria is, ahol a század közepére a 15 éves osztrák állampolgárok fele lesz muszlim. Murray úgy látja, nem kellett semmilyen összeesküvés ahhoz, hogy Európa vezetői ugyanazokat a varázsmondatokat ismételgessék, és csak később ismerjék el a migrációs politika kudarcát. Hozzáteszi, valójában nem is volt migrációs stratégia, mindenki azt hitte, a bevándorlók integrálódni fognak. A szerző hozzáteszi, egyesek máig nem nem ismerték fel, hogy aki meghívja magához a világot, az a világ problémáit is importálja. Azaz a sokszínű Anglia nem pusztán dolgos kezeket, érdekes etnikai éttermeket, hanem becsületgyilkosságokat, női körülmetésélét, nemi erőszakot és antiszemitizmust is jelent. A szerző szerint további problémát jelent, hogy miközben ismert, hogy az Európába érkező menedékkérőknek hatvan százaléka nem jogosult a státuszára, aki Európába bejut, jó eséllyel már nem lesz hazatoloncolva. A muszlim vallású bevándorlók ugyanakkor nem kérnek az általuk dekadensnek tartott kultúrából.
A teljes könyvismertetőt a Heti Válasz csütörtöki számában olvashatják.
Forrás: heti Válasz; kezdőkép: blogspot.com
