Pesti Srácok

A DK bízik az LMP-vel való megállapodásban, igaz, a zöldpárt válaszra sem méltatta őket

A DK bízik az LMP-vel való megállapodásban, igaz, a zöldpárt válaszra sem méltatta őket

A Demokratikus Koalíció arra számít, hogy az LMP-vel mindenképpen meg fognak tudni egyezni az egyéni választókerületi koordinációról.

Egy szerdai, budapesti háttérbeszélgetésen, amelyen Gyurcsány Ferenc pártelnök és Molnár Csaba ügyvezető alelnök vettek részt, utóbbi azt mondta, hogy egyelőre ugyan semmilyen választ nem kaptak megkeresésükre az LMP-től, de a két párt között hónapok óta zajlik informális egyeztetés.

- hangsúlyozta. Az LMP-sek pedig minden informális tárgyaláson elmondják, hogy az MSZP és a DK korábbi megállapodása alapján az összes számukra fontos körzetben a Demokratikus Koalíció indíthat jelöltet. A kampányfőnök reményét fejezte ki, hogy az LMP rövid időn belül megérti: ha egyéni körzetet is szeretnének nyerni, akkor meg kell állapodniuk az MSZP-vel és a DK-val.

PestiSracok facebook image

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy az ellenzéki pártok közül, az MSZP és a DK mellett legfeljebb a Jobbiknak lehet esélye arra, hogy egyéniben mandátumot szerezzen. Szerinte: a választók egy része igényli, hogy a baloldali pártok valamilyen formában működjenek együtt a Jobbikkal. De, mint mondta, ez számukra nagyon komoly politikai, erkölcsi dilemmákat okoz.

- közölte. Molnár Csaba a kampányuk technikai részleteit ismertetve elmondta, hogy alapvetően online felületeket akarnak használni, a Facebook kiemelt helyet kap az eszköztárukban. Eközben 43 kisfilmet gyártanak, vagyis gyakorlatilag minden nap levetítenek egy újat az interneten - közölte. Az ügyvezető alelnök azt is elmondta, hogy 300 óriásplakát-helyük lesz, de arra ügyelnek, hogy semmiképpen ne szerződjenek fideszes kötődésű cégekkel. A kampányban 11 ezer aktivistájuk vesz részt, akik többek között a kisebb plakátjaikat is kihelyezik. Ezekből első körben 157 ezret gyártottak és márciusban még egyszer ennyit akarnak kitenni. A kampányfőnök arra is kitért, hogy három országos terítésű szórólapot készítenek, mindegyik típusból négymilliót.

- közölte. Két nagyrendezvényt is tartanak majd, március 15-én az MSZP-Párbeszéddel közösen, illetve lesz egy kampányzárójuk is - mondta Molnár Csaba.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.