Pesti Srácok

Dúró: A Jobbik semmilyen párttal nem fog tárgyalni

Dúró: A Jobbik semmilyen párttal nem fog tárgyalni

Semmilyen tárgyalás nem képzelhető el a Jobbik és az MSZP között, a szocialisták már nem képviselnek erőt – jelentette ki sajtótájékoztatóján Dúró Dóra. A parlament kulturális bizottságának jobbikos elnöke arról is beszélt, a választások előtt semmilyen más párttal nem tárgyalnak.

Dúró Dóra, a parlament kulturális bizottságának jobbikos elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a diáktüntetések egyik kiemelt követeléseként beszélt arról, hogy csökkenteni kell a tananyag mennyiségét. Hozzátette, a jelenlegi Nemzeti alaptanterv nem az életkori sajátosságok alapján oktat, és nincs összehangolva például az irodalom és a történelem.

-hangsúlyozta, példaként említve, hogy nagyobb hangsúlyt kell fektetni az angol nyelvtudásra, a digitális kompetenciákra és az alapkészségek megerősítésére. Utóbbival összefüggésben jelezte, ez azért is fontos, mert egy uniós munkavállalónak ma 6-7-szer meg kell újítania tudását a pályafutása során. A jobbikos politikus problémaként hivatkozott a mindennapos testneveléshez szükséges infrastruktúra hiányára. Mint mondta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma adatai szerint 5 év alatt 21 tornaterem épült, az ígért 24 tanuszodából pedig egy készült el, miközben a kormány 32 stadion építésére, megújítására hagyott jóvá mintegy 350 milliárd forintot.

PestiSracok facebook image

A képviselő értékelte a vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást is, gratulálva Márki-Zay Péternek. Jelezte, a független jelölt kampányát Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója és egy kampánycsapat is végig segítette. Dúró Dóra a legnagyobb tanulságnak azt nevezte, hogy a Fidesz legyőzhető, ennek receptje pedig az, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelöltet kell támogatniuk az embereknek. Kérdésre azt is közölte, semmilyen tárgyalás nem képzelhető el a Jobbik és az MSZP között, a szocialisták már nem képviselnek erőt, s mivel könnyen lehet, hogy ki fognak esni a parlamentből, a rájuk adott szavazatok elvesznek.

Az LMP-re vonatkozó felvetésre azt felelte, a választások előtt semmilyen más párttal nem tárgyalnak. Értékelése szerint beszédes, hogy az LMP nem hozta nyilvánosságra mind a 106 egyéni jelöltjét, úgy tűnik, a pártnak az is probléma, hogy kiállítsa őket.

-jegyezte meg, ezzel szembeállítva, hogy a Jobbik mindenhol önálló jelöltekkel készül a kormányváltásra.

Forrás: MTI; fotó: melegfilmfelirat.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.