Pesti Srácok

Egyre erőszakosabbak a migránsok Németországban, ahol bármikor támadhat az Iszlám Állam

Egyre erőszakosabbak a migránsok Németországban, ahol bármikor támadhat az Iszlám Állam

Nem szűnnek a migránsok által elkövetett erőszakos bűncselekmények Németországban. A legfrissebb támadás az észak-rajna-vesztfáliai Viersenben történt, ahol egy hatvanöt éves nő ellen követtek el erőszakot egy temető mellett. Európa egyik vezető hatalma időzített bombán ül, hírszerzési adatok szerint az Iszlám Állam már az országban lévó ezer harcosa már megkezdhette a terrorszervezet kiépítését, és bármikor támadhatnak.

Hétfő hajnalban megerőszakolt egy migráns egy hatvanöt éves nőt a németországi Viersenben. Az idős nő a kórházból a temető felé tartó úton haladt, mikor a húszéves férfi rátámadt. Az elkövetőt nem sokkal a történtek után őrizetbe vették – írta helyi rendőrségi forrásokra hivatkozva a Híradó.hu. A feltételezett elkövetőt már ismerték a hatóságok: Nyugat-Afrikából érkezett, jelenleg Viesernben lakik, és tudomásuk szerint illegális módon lépett be az országba. A rendőrség még nem hozta nyilvánosságra a támadás részleteit, de a lap szerint a fiatal férfi egyszer testi sértés miatt már a hatóság látókörébe került. Akkor nem vették őrizetbe, hanem szabadon engedték. Az RP nevű német hírportál által megkérdezett pszichiáter szerint a fiatal migránsoknál az ösztönös cselekvés túlzott alkoholfogyasztással kiegészítve könnyen támadásokkal végződhet.

Egy friss német tanulmány szerint tízből kilenc bűncselekményt bevándorlók követtek el az egyik német tartományban. A mintaként vizsgált Alsó-Szászországban a menekültválság kezdete óta ugrásszerűen megnőtt a bűncselekmények száma. A tanulmány szerint százból kilencvenhárom bűncselekményt migrációs hátterű emberek követnek el. A tanulmány kitért arra, hogy miért ilyen magas a migránsok aránya a bűnügyi statisztikákban. Okként azt említik, hogy a menekültek tizennégy és harminc év közötti férfiak, akik többségében egyedül érkeznek, és többnyire csak férfiak között élnek Németországban. A Németországban élő több ezer feltételezett dzsihadista közül azonban mindössze hétszázötven embert tartanak megfigyelés alatt a hatóságok sokszor azonban teljesen eredménytelenül. A 2016-os berlini karácsonyi vásáron elkövetett gázolásos merénylet elkövetőjét, Anísz Amrit is megfigyelték, azonban csupán hétköznapokon és munkaidőben, hétvégén egyáltalán nem, mivel nincs elég bevethető rendőr az országban. A tunéziai bevándorlót végül szem elől vesztették, és nem tudták megakadályozni, hogy tizenkét embert megöljön Németország fővárosában.

Az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban több mint háromezer szélsőséges szalafista él, közöttük hetvenöt olyan, aki az Iszlám Állam oldalán harcolt a Közel-Keleten, majd visszatért az észak-németországi államba – tudta meg a német Focus hírportál. A lap szerint érdekes tény, hogy a tartományban tevékenykedő szalafisták között mindössze háromszáz nő található. A bevándorlók ráadásul könnyebben radikalizálódhatnak, ha nem tudnak sikeresen beilleszkedni a német társadalomba. Leginkább a szalafizmus, az iszlám egyik szélsőséges ága terjed az országban. Ma már több mint hétszáz olyan emberről tudnak a német hatóságok, akik bármikor hajlandóak lennének iszlamista terrortámadást végrehajtani – figyelmeztetett a német szövetségi bűnügyi hivatal vezetője. A bevándorló társadalom létrehozása komoly kihívások elé állította a német kormányt, mivel a jövőben egyre gyakrabban és egyre több német városban fog kiéleződni a migránsok és a helyiek közti viszony. A bevándorlók radikalizálódásának veszélye is egyre növekszik az országban. Hírszerzési adatok szerint az Iszlám Állam oldalán harcoló, Németországba hazatérő dzsihadisták száma már az ezer felé közelít. Ezek a veszélyes személyek terrorhálózat kiépítésén munkálkodhatnak Németországon belül.

PestiSracok facebook image

Forrás: Híradó.hu Fotó: PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.