Pesti Srácok

Egyre otthonosabban mozog a magyar választási kampányban az OLAF

null

Újabb magyarországi uniós projekt ügyében vélelmez szabálytalanságot az OLAF, és a 3,3 milliárd forintos támogatás visszafizetésére tett javaslatot. Az unió csalás elleni hivatala szerint összeférhetetlenség gyanúja vetődött fel, amikor Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára a beruházás előkészítésében és végrehajtásában is érdekelt lehetett. Ezzel szemben Homolya egy tévéinterjúban bagatell ügyeknek minősítette az OLAF által felsorolt eseteket.

Összeférhetetlenség miatt egy magyarországi projekt teljes támogatási összegének visszafizetését javasolja az Európai Unió (EU) csalás elleni hivatala. Az OLAF nyolc esztendeje kezdődött vizsgálatának egyik érintettje Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, aki 2010-től csaknem két évig között az uniós pénzeket korábban elosztó Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél volt végrehajtási elnökhelyettes. A most nyilvánosságra hozott jelentésében az OLAF azt kifogásolja, hogy Homolya több uniós projektben dolgozott úgy, hogy azok előkészítésében és a végrehajtásában is érdekelt lehetett. Amennyiben az uniós hivatal által feltárt körülmények megállják a helyüket, a száz százalékban visszafizetendő támogatás összege 3,3 milliárd forintot tesz ki. Homolya Róbert hétfőn, a HírTV-nek adott interjújában bagatellnek minősítette az OLAF által hivatkozott nyolc ügyet.

Szerdán Szigetvári Viktor, az Együtt miniszterelnök-jelöltje adott ki pártja nevében közleményt, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a magyar emberek fizessék ki a 3,3 milliárd forintos büntetést. Szigetvári felszólította az NFM államtitkárát, hogy azonnali hatállyal távozzon pozíciójából, és saját zsebből fizesse a magyar adófizetőket ért kárt.

Forrás: 24.hu/MTI. Fotó: maltastar.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.