Pesti Srácok

Egyre több nagycsalád kérelmezi a CSOK-ot

Egyre több nagycsalád kérelmezi a CSOK-ot

Minden ötödik, otthonteremtési kedvezményt igénylő család a tízmillió forintos, három- vagy többgyermekeseknek járó támogatást kapta meg az elmúlt két évben – tudta meg a Magyar Idők. A lap szerdai száma szerint a hivatalos adatok alapján tavaly mintegy harmincezer igénylést fogadtak be a bankok a CSOK-ra, ezzel a támogatás bevezetése óta már 66 ezer családot segítettek az állami milliók. A február közepétől várható újabb könnyítésekkel idén még tovább emelkedhet a támogatott családok száma.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint a CSOK bevezetése óta eltelt két és fél év alatt mintegy 66 ezer igénylést fogadtak be a pénzintézetek, és 184 milliárd forint támogatást fizettek ki. Az adatok azt mutatják, hogy a támogatás népszerűsége fokozatosan nő: míg a bevezetése után, 2015 második fél évében 10 400 család kérelmét fogadták el, 2016-ban már csaknem 26 ezren, tavaly pedig összesen mintegy 30 ezren kapták meg az állami milliókat.

A tárca közlése szerint az otthonteremtési program kibővítése, 2016. január 1-je óta a befogadott igénylések 65 százaléka használt lakás vásárlására, majdnem harmada új lakás vásárlására vagy építésére szólt, a bővítésekre kért támogatások aránya pedig 2-3 százalékot ért el. Az új otthonok magasabb ára és az azokra kapható, jelentősen több támogatás miatt a befogadott kérelmek összege éppen fordítottan alakult, a támogatási összeg 68 százalékát azok kapták, akik új lakás vásárlására vagy építésére fordították a CSOK-ot.

Az előző évinél jóval többen kapták meg a kiemelt összegű, tízmillió forintos, három- vagy többgyermekes családoknak elérhető otthonteremtési kedvezményt. Míg 2016-ban 4800, addig tavaly már 6500 családnak folyósították a támogatásnak ezt a formáját, így eddig összesen 11 300 nagycsalád új otthonhoz jutását támogatták - olvasható a lapban.

PestiSracok facebook image

MTI/Magyar Idők, Vezető kép: csok2016.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?