Pesti Srácok

Európai Bizottság: jogszerű a Mátrai Erőmű tulajdonosváltása

Európai Bizottság: jogszerű a Mátrai Erőmű tulajdonosváltása

Jóváhagyta hérfőn az Európai Bizottság, hogy a cseh Energeticky a Prumyslovy Holding (EPH) teljes irányítást szerezzen a Mátrai Erőmű Zrt. felett. A brüsszeli testület szakértői a vizsgálat során megállapították, hogy az egyedüli irányítás megszerzése nem sérti az uniós versenyjogi szabályokat, az érintett vállalatok tevékenysége között ugyanis korlátozott az átfedés.

Az Opus Global Nyrt. decemberben jelentette be, hogy egyik érdekeltsége és a cseh befektetési alap közös vállalata vásárolta meg a Mátrai Erőmű többségi, 72,62 százalékos tulajdonrészét. Az EPH Csehországban és Németországban is jelentős szenes kapacitásokat birtokol, emellett a Budapest Erőmű Zrt.-nek is fő tulajdonosa. A Mátrai Erőmű az ország legnagyobb széntüzelésű erőműve. A kilencszázhatvanhat megawatt összteljesítményű létesítmény Magyarország villamosenergia-felhasználásának körülbeül tizennégy százalékát állítja elő, miközben az erőmű exportigényeket is képes kielégíteni. A visontai telep egyes blokkjai már földgázzal, illetve biomasszával működnek, azonban az egyes termelőegységeiben negyven éves technológiákat alkalmazó üzem jelentős felújítást igényel.

Forrás, fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.