Pesti Srácok

Felére csökkent az országból elvándorló orvosok száma

Felére csökkent az országból elvándorló orvosok száma

Az elmúlt években felére csökkent az országból elvándorló orvosok száma, míg 2011-ben több mint 800 orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, 2016-ban már 400-nál is kevesebb - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Rétvári Bence közölte, 2010-hez képest tíz százalékkal nőtt a Magyarországon dolgozó orvosok száma: nyolc éve kevesebb mint 34 ezer orvos vállalt munkát az országban, mostanra azonban megközelítette a 38 ezret a számuk. Ezzel párhuzamosan 40 százalékkal nőtt az orvosi egyetemeken végzők száma is - tette hozzá. Mindez köszönhető például a közelmúlt béremeléseinek: a 2012-2013-as 27 százalékos emelés után, tavaly és tavalyelőtt összesen 207 ezer forintos alapbéremelés következett, emellett pedig emelték a rezidensösztöndíjakat is - emelte ki az államtitkár.

Rétvári Bence a Kossuth rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy az orvoshiány általános európai probléma, amely Kelet-Közép-Európát még súlyosabban érinti. Az Európai Unió előrejelzései szerint 2020-ra egymillió orvos hiányzik majd az európai ellátórendszerből - tette hozzá. Magyarország azonban egy összetett intézkedéscsomaggal igyekszik lassítani ezt a negatív tendenciát - hangsúlyozta az államtitkár.

MTI; Vezető kép: Kormány.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.