Pesti Srácok

Dömötör: Felgyorsítanák a kötelező betelepítési program végrehajtását

Dömötör: Felgyorsítanák a kötelező betelepítési program végrehajtását

Szó sem lehet arról, amit a bolgár uniós elnökség javaslata céloz, hogy a kötelező betelepítési programban minden uniós országnak részt vegyen – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta, hogy a bolgár uniós elnökség javaslata alapján egy bizonyos létszám fölött külön döntés nélkül, automatikusan életbe lépne a bevándorlók elosztása. Mint hozzátette: ez kicsavarná a tagállamok kezéből a döntés jogát arról, hogy kit engednek be, és kit nem.

– szögezte le. Azt is kiemelte, hogy az asztalon lévő betelepítési terv az áprilisi választás tétjét is kijelöli. A tét az, hogy Magyarország bevándorlóország lesz-e - mondta.

PestiSracok facebook image

– húzta alá az államtitkár. Dömötör Csaba kifejtette, a bolgár javaslat alapján Magyarországra az első hullámban akár 10 ezer bevándorlót is telepíthetnének, ennek elmaradását pedig akár bevándorlónként 9 millió forinttal szankcionálnák. Hangsúlyozta, ez a javaslat gyakorlatilag megegyezik azzal a tervvel, amelyet Soros György korábban több részletben közölt. Ő azt mondta, hogy ha a betelepítés nem lesz kötelező eleme az uniós rendszernek, akkor az össze fog omlani - mondta, majd hozzátette, a mostani javaslathoz hasonlóan Soros György szintén 9 millió forintot kívánt költeni minden egyes bevándorlóra. Az államtitkár szerint ezt tetézi, hogy a belga miniszterelnök szerint az egész betelepítési programról a visegrádi országok megkerülésével akarnak dönteni. Egyhangú helyett többségi döntéssel.

- jelentette ki. Dömötör Csaba szerint a kormány álláspontja nem változott, szó sem lehet betelepítésről, a határok védelmét minden lehetséges eszközzel biztosítani kell. A kabinet ezt az alapelvet képviseli majd az ENSZ migrációs csomagjának vitájában is - húzta alá, aggályosnak nevezte, hogy abban gyakorlatilag alapjoggá tennék a migrációt, bevándorlást. A kormány képviselője szólt arról is, hogy minden ellenzéki párt, vagy aláírásgyűjtéssel, vagy nyilatkozatokkal, vagy dezinformációkkal, vagy szavazatokkal támogatta a betelepítést és a kvótát is, amit most „álságos módon megpróbálnak letagadni”. Dömötör Csaba szerint amennyiben az ellenzéki pártok most lehetőséget kapnának, akkor azonnal végre is hajtanák a betelepítést.

Nem igaz, hogy ezentúl nem lesz téma Soros

Kérdésekre válaszolva álhíreknek nevezte azokat a médiában megjelent információkat, amelyek arról szóltak, hogy a fideszes képviselők felszólítást kaptak, ne használják Soros György nevét a közösségi oldalakon.

– mondta, kiemelve, a bevándorlás a legfontosabb kérdés Európában. Dömötör Csaba reakcióiban szólt arról is, egyetlen önkormányzat sem távolíthat el plakátokat azok tartalma miatt, azzal ugyanis korlátoznák a véleménynyilvánítás szabadságát. Az államtitkár további válaszaiban kitért arra, hogy egyes pártok és közéleti szereplők helyben is bátorítani akarják a bevándorlást. Példaként említette, hogy Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a nem használt középületeket bevándorlók előtti megnyitását javasolja, amit határozottan elleneznek.

Forrás: MTI; fotó: PS

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.