Pesti Srácok

A Fidesz szerint Czeglédy visszaél a joggal és csak szökni akar

A Fidesz szerint Czeglédy visszaél a joggal és csak szökni akar

Czeglédy Csaba visszaél a joggal és szökni akar - így kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón, hogy hírek szerint az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba jelölteti magát a parlamenti választáson, és a nevében le is adták az ehhez szükséges aláírásokat. „Így működik a maffiabaloldal: lopnak, csalnak, és azután még a törvényeket kijátszva le is akarnak lépni" – fogalmazott.

Halász János szerint Czeglédy Csaba - költségvetési csalással gyanúsított szombathelyi önkormányzati képviselő - a jelöltség mögé bújva akar kiszabadulni az előzetesből, így akarja megúszni a börtönt, sőt valószínűleg el akar szökni. A frakciószóvivő ezt felháborítónak nevezte. Emlékeztetett, a „Czeglédy-bűnszervezet" ellen már 6 milliárd forintos áfacsalás és több száz diák megkárosítása miatt nyomoznak.

-mondta Halász János, hozzátéve, azon sem csodálkoznának, ha kiderülne, hogy az MSZP és a DK „fű alatt" segített Czeglédynek az aláírásgyűjtésben.

PestiSracok facebook image

A fideszes politikus kérdésre többször is megerősítette, hogy a Magyar Helsinki Bizottságot "Soros-szervezetnek" tekinti. Arra a felvetésre pedig, hogy a hírek szerint Vona Gábor Jobbik-elnök keddi sajtótájékoztatóján a Fidelitas egyik belvárosi tagja játszotta le felvételről egy müezzin imára hívó szavát, a Fidesz-frakció szóvivője azt felelte: azok után, hogy Vona Gábor korábban arról beszélt, szerinte az utolsó mentsvárunk az iszlám, nem csodálkozik azon, hogy ahol a Jobbik elnöke megjelenik, ott esetleg müezzinéneket lehet hallani.

Forrás: MTI; fotó: nyu.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.