Pesti Srácok

Fidesz: a választás tétje, hogy megőrizzük Magyarországot magyarnak 

Fidesz: a választás tétje, hogy megőrizzük Magyarországot magyarnak 

A Fidesz szerint a 2018-as választás tétje, hogy megőrizzük Magyarországot magyar országnak, vagy pedig hazánk is bevándorlóországgá válik - mondta Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. Bejelentette azt is, hogy "Nekünk Magyarország az első" szlogennel megindítja kampányát a Fidesz.

Hidvéghi Balázs elmondta: hétfőtől a Fidesz több tízezer aktivistája indul el, hogy összegyűjtse az egyéni jelöltek indulásához szükséges támogató aláírásokat, és az a cél, hogy minden háztartásba eljussanak. A jelöltjeikről szórólapokat juttatnak el minden postaládába, emellett telefonon, e-mailben is megkeresik támogatóikat, és közterületi reklámokkal is megjelennek. A politikus hangsúlyozta: a Fidesznek Magyarország az első, mindent meg fognak tenni, hogy megvédjék az országot, megakadályozzák a "Soros-terv" végrehajtását és a betelepítéseket.

Kiemelte: ebben a küzdelemben a magyarországi ellenzékre nem számíthatnak, ha ők kapnának lehetőséget, akkor habozás nélkül lebontanák a határkerítést, és betelepítenék a migránsokat. Teljesen nyilvánvaló, hogy az ellenzék pártjai végighazudták az elmúlt éveket ebben a kérdésben, hiszen először tagadták, hogy létezik bevándorlási probléma, majd a kvótákat és a Soros-tervet is, illetve támadták a határvédelmet, a kerítés felépítését, most pedig azt hazudják, hogy nem bontanák le a kerítést - fogalmazott.

Kérdésre válaszolva Hidvéghi Balázs elmondta: szeretnék minél gyorsabban összegyűjteni a szükséges aláírásokat, de az is cél, hogy minél több emberrel közvetlenül beszéljenek. Ilyen értelemben a Fidesz teljes szervezeti ereje erre a feladatra koncentrál a következő napokban - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A Fidesz kommunikációs igazgatója kérdésre válaszolva "álhírnek, kacsának" nevezte azt az egyik közösségi oldalon megjelent információt, miszerint a szigetvári választókerületben fideszes aktivistákat keresnek, akiknek 70 forintot ajánlanak az aláírások darabjáért. Hidvégi Balázs arról is kérdezték, hogy a bejegyzés szerint az aláírásgyűjtésnél nem a jelöltre kell elsősorban koncentrálni, hanem arra az üzenetre, hogy Magyarországot megvédjék a bevándorlóktól. A Fidesz kommunikációs igazgatója erről azt mondta: a politikai kampányban fontos kérdés, hogy a választások legfőbb tétjéről beszéljenek.

Arra a kérdésre, hogy sajtóhírek szerint magyar civil szervezetek - köztük egy volt fideszes képviselő nevével fémjelzett szervezet is a választások fokozott ellenőrzését kéri az EBESZ-től egy nyílt levélben, Hidvéghi Balázs azt mondta: már csak Soros György aláírása hiányzik erről a levélről, hiszen ezek a szervezetek egytől-egyig Soros érdekeit képviselik Magyarországon, és csak azért támadják a kormányt, mert a Soros-tervet akarják végrehajtani. Egyébként a választás demokratikus, mindenki jöhet ellenőrizni - jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz milyen elvárásokkal indul a választásokon, cél-e a kétharmad, Hidvéghi Balázs azt mondta: a választások megnyerése az elvárás, 50 százalék plusz 1 mandátumot akarnak szerezni, arra készülnek, hogy a választásokon az emberek többségének támogatását megszerezve kormányt alakíthassanak. Arra a felvetésre, hogy számítások szerint a választásokra regisztrált 415 ezer határon túli magyar akár két mandátumot is jelenthet a Fidesznek, azt mondta: örülnek, hogy ennyien regisztráltak, ugyanakkor minden szavazat ugyanannyit számít. Kitért arra, hogy a legutóbbi kétharmados győzelem ugyanannyira múlott a kolozsvári mint a Magyarországról érkezett szavazatokon.

- kommentálta a politikus kérdésre válaszolva azt, hogy Czeglédy Csaba a vizsgálati fogságból gyűjt aláírásokat a választásokon való induláshoz. Hozzátette: Gyurcsány és az MSZP bizalmi ügyvédjéről van szó, aki így akarja elkerülni, hogy kivizsgálják a bűnügyeit. Arra a kérdésre, hogy Jávor Benedek európai parlamenti képviselő által megszerzett jelentés szerint a kormány már 2011-ben elismerte Brüsszelben, hogy a tao közpénz, itthon viszont éppen az ellenkezőjét állította, Hidvéghi Balázs úgy reagált: "a kampány elkezdődött Brüsszelben is". Hozzátette: Jávor Benedek Karácsony Gergely embere Brüsszelben, és mindketten "Soros emberei". Hangsúlyozta: a tao rendszer egy olyan pozitív támogatási rendszer, amely cégeket tesz érdekeltté társadalmi célok támogatásában.

Szintén kérdésre, hogy miért van szükség van az Elios-ügy kapcsán a fideszes politikusoknak kiadott kommunikációs sorvezetőre, a Fidesz e területért felelős igazgatója azt mondta: azért, mert a Fidesz egy jól szervezett párt, ahol mindenféle témában rendszeresen küldenek képviselőiknek, tagjaiknak háttéranyagot, kommunikációs sorvezetőt, tanulmányokat. Ez teljesen természetes, így működik egy politikai párt - tette hozzá. Arról, hogy Elios-ügyben sajtóhírek szerint a Miniszterelnökség közel 1 milliárdot adott az önkormányzatoknak a projektekhez, Hidvéghi Balázs azt mondta: az Elios-jelentés egy kampányjelentés, Brüsszel beavatkozása a választási kampányba. Hozzátette: az, hogy a közvilágítás több településen modernizálódott, és ehhez akár állami forrásokat is igénybe vettek, nagyon helyes, a lényeg, hogy a végeredmény jó legyen.

Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjében miért nem beszélt az oktatás és az egészségügy helyzetéről, úgy reagált: a kormányfő beszélt az eredményekről, és ebben benne van ez a két terület is. A politikus az elmúlt időszak egészségügyi és oktatási fejlesztéseit sorolva jelezte: az a cél, hogy ezt a kiszámítható, lépésről lépésre haladó politikát folytassák.

Forrás: MTI; Vezető kép: Fidesz.hu

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.