Pesti Srácok

Gyurcsány egyeztetne az LMP-vel is, sőt már a Jobbikkal is kacérkodik

Gyurcsány egyeztetne az LMP-vel is, sőt már a Jobbikkal is kacérkodik

A Demokratikus Koalíció (DK) az MSZP után az LMP-vel is meg szeretne egyezni a koordinált egyéni jelöltállításáról - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnöke. Gyurcsány Ferenc nem válaszolt egyértelműen igennel vagy nemmel arra a kérdésre, hogy biztosan kizárják-e az együttműködést a Jobbikkal.

A politikus a vasárnapi hódmezővásárhelyi polgármester-választásra hivatkozva azt mondta, a demokratikus ellenzék süket, ha nem hallja, hogy az egyéni körzetekben nincs helye közöttük versengésnek. Az együttműködő demokratikus pártok a Fidesz legerősebb ellenfelei, ezért ha mindenütt csak egy jelöltet indítanak, akkor ők lesznek a legerősebb kihívók - tette hozzá. A pártelnök szavai szerint a DK és az MSZP ezt korán felismerte, amikor döntött az egyéni körzetek elosztásáról, de a megállapodást ki kell szélesíteni. Bejelentette, „nem függetlenül természetesen" a hódmezővásárhelyi eredménytől, megbízta Molnár Csaba ügyvezető alelnököt, hogy kezdeményezzen hivatalos tárgyalást az LMP-vel. A tárgyalások célja, hogy minél több körzetben lépjenek fel közösen a Fidesszel szemben, ezért a DK kész a kölcsönös visszalépésekre - hangsúlyozta.

Egy kérdésre válaszolva azt mondta, az LMP-vel csak úgy lehet megállapodni, hogy abban az MSZP is részt vesz, hiszen a DK és a szocialisták korábban már elosztották egymás között az egyéni körzeteket. Hangsúlyozta, nem szükséges mind a 106 körzetben megállapodniuk az LMP-vel, de 15-20-ban „ajánlatos lenne egy korlátozott együttműködés". Egy újabb felvetésre azt felelte, a DK nem tud arról, hogy az LMP és az MSZP korábban tárgyalt volna hivatalosan a koordinációról. Az utóbbi időben az LMP, a szocialisták és a DK között is zajlottak informális konzultációk, „hívjuk ezeket elköteleződés nélküli tapogatózásnak" - tette hozzá. Úgy fogalmazott,

PestiSracok facebook image

Ha a többi ellenzéki párt megállapodik a Jobbikkal, akkor „gondolkodni kell" - válaszolt arra, hogy együttműködnének-e Jobbikkal. Hangsúlyozta, hogy a választóik egy része bárkire hajlandó szavazni, ha leválthatják a Fidesz, egy másik részük viszont azt mondja, hogy nem támogatja a Jobbikkal együttműködő pártokat. Ez egy végtelenül nehéz, bonyolult, erkölcsi, politikai dilemma, amit lehet, hogy újra kell gondolni a hódmezővásárhelyi választás után, „de óvnék mindenkit attól, hogy ne értse, vannak bizonyos elvek, amelyekhez meg kell próbálni ragaszkodni a politikában" - mondta. Gyurcsány Ferenc az újra feltett kérdés után sem válaszolt egyértelműen arra, hogy biztosan kizárják-e az együttműködést a Jobbikkal. Vannak olyan kérdések a magánéletben és a politikában, amelyekre „igennel és nemmel egyszerűen nem lehet válaszolni" - fogalmazott. A DK álláspontja nem változott, sem formális, sem informális módon nem működnek együtt a Jobbikkal, de az, hogy „ez az álláspont megváltozhat-e a jövőben, azt nem tudom" - összegzett.

-reagált arra, hogy az LMP hétfőn bejelentette, a Jobbikkal és az MSZP-vel készülnek tárgyalni a koordinációról. Gyurcsány Ferenc a sajtótájékoztatón ezek mellett azt is elmondta, hogy március 15-én, a fővárosi Fővám téren közösen ünnepelnek az MSZP-Párbeszéddel. A múlt hét több témáját érintve, a diáktüntetések kapcsán azt mondta, pártjuk támogatja a Független Diákparlament követeléseit.

Forrás: MTI; fotó: Horváth Péter Gyula/pestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.