Pesti Srácok

Gyurcsány két köbméter vízdíjat is elengedne, ha kormányra kerül

Gyurcsány két köbméter vízdíjat is elengedne, ha kormányra kerül

Egyszerű javaslata van a Demokratikus Koalíciónak (DK), ne alkudjunk meg ezzel a világgal, mert a jelenlegi kormány nem egyszerűen hibázik vagy téved, hanem tönkreteszi a hazánkat - jelentette ki Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke szerdai nagykanizsai fórumán. Részletesen is szólt arról, hogy javaslatuk szerint havonta az első két köbméter víz és az első 50 kilowattóra villany díját mindenkinek elengednék.

A politikus az Elios-ügyre utalva azt mondta: ezekben a hetekben nyilvánvalóbban látszik, hogy „a miniszterelnök közvetlen környezete lop".

- fogalmazott a pártelnök.

PestiSracok facebook image

Gyurcsány Ferenc a fórumon a devizahitelesek ügyére kitérve úgy vélekedett, ma is több tízezer ember van, aki a kilakoltatás veszélyével néz szembe, de a kormánynál „hallgatás van ebben a témában". A többségnek „elképesztő árfolyamon forintosították a hitelét", ezért nekik a mai napig kilátástalan a helyzetük. A Questor károsultjainak ügyét, illetve az előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba szombathelyi politikust említve azt a kérdést tette fel, ha Czeglédyvel kapcsolatban törvényt hoztak, hogy kártalanítsák a fizetés nélkül maradt diákokat, akkor a Questorral kapcsolatban miért nem csinálják ezt?

-közölte az egykori kormányfő. Mint mondta, 2014-hez képest az emberek ma sokkal bátrabban mondják ki, hogy „elég, nem alkuszunk, egy másik világot akarunk teremteni". Szerinte a választáson „Orbán vagy Európa" között kell dönteni, márpedig ez az ország Szent István óta Európa felé tekint.

-jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

-fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc mesedélutánja Nagykanizsán; Fotó: Varga György/MTI

A DK elnöke a magyar egészségügyről úgy vélekedett, hogy az krízishelyzetben van, „a kórházak sürgősségi ügyeletén halnak meg emberek, hónapokat kell várni egy egyszerű vizsgálatra". Az egészségügyben a napokban adott béremelés „szemfényvesztés", mert megemelték ugyan a béreket, de elvették a pótlékokat, így nem változott szinte semmi - tette hozzá.

-említette a volt kormányfő. Szerinte 150 MRI-t és CT-t kellene vásárolni, és 50 százalékkal megemelni az egészségügyben dolgozók bérét, és mindez „kevesebb pénzt igényel, mint amit minden évben TAO-pénzekből beletesznek a fociba". Az oktatásügyről azt mondta, digitális iskolát és kétnyelvű oktatást kell biztosítani, „fel kell szabadítani a gyereket és a tanárt is", illetve vissza kell adni az iskolákat a településeknek.

-közölte.

A határon túliak szavazati jogát illetően arról szólt a DK elnöke, hogy egyedül pártjának nem változott az álláspontja abban, hogy ne szavazzon, aki soha nem élt itt.

-fejtette ki Gyurcsány Ferenc.

A politikus a hozzá előzetesen érkezett kérdésekre válaszolva beszélt arról, hogy javaslatuk szerint az egyetem első évében senkitől nem kérnének tandíjat. Részletesen is szólt arról, hogy javaslatuk szerint havonta az első két köbméter víz és az első 50 kilowattóra villany díját mindenkinek elengednék, efölött pedig sávosan, a fogyasztás növekedésével emelkedne a fizetendő összeg. A vállalkozásoknak az első három foglalkoztatott után csak 20, további ötnél 40 százalékos tb-t kellene fizetni, de egészen 20 dolgozóig tartana a kedvezmény, hogy minél több bejelentett embert foglalkoztassanak a munkáltatók.

Forrás:/fotó: MTI/Varga György

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.