Pesti Srácok

Gyurcsány kijelentései bűncselekménynek számítanak - véli a volt bíró

Gyurcsány terve szerint, aki lojális volt a kormányzathoz, repülne a közszférából. A DK elnöke lenyomozná és “értékelést” állítana ki a több mint 70 ezer hivatalnokról, és akik nem mennek át a szűrésen, azokat távolítaná el. Ezt minap az ATV műsorában is elmondta. Ennek jogi következményeiről Völgyesi Miklós a legfelsőbb bíróság nyugalmazott tanácsvezető bírája beszélt az Echo Tv Napi aktuális című hétfői műsorában. Mint mondta, a törvény, a hatóságok eljárásának a tekintélyét és annak a tiszteletét akarja megvédeni és ezért a Büntető Törvénykönyv a hatósági rendelkezés elleni uszítás bűncselekményét rendeli büntetni. Méghozzá három évig terjedő szabadságvesztéssel. Gyurcsány Ferenc kijelentéseivel kapcsolatban így reagált: Ezek a kijelentések megfelelnek a törvény által büntetéssel fenyegetett elkövetési magatartásnak. Az, hogy a nyomozást elrendelik-e ellene és indul-e ellene eljárás az most egy másik kérdés. De azt kell mondjam, tényállás szerűen kimeríti az ő magatartása, kijelentései ezt a bűncselekményt.

Forrás: echotv.hu, A címlapképen Völgyesi Miklós látható. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.