Pesti Srácok

Juhász Péter már azt hitte, kimászott a családon belüli erőszak vádjából, de egyre mélyebben belesüllyed

Juhász Péter már azt hitte, kimászott a családon belüli erőszak vádjából, de egyre mélyebben belesüllyed
Juhász Péter Együtt elnöke 2018.02.12. Fotó: Horváth Péter Gyula

Egészen tisztességtelen nyilatkozattal jelentkezett Juhász Péter az élettársa megverésének ügyében – szúrta ki az Origo. Az Együtt elnöke gyakorlatilag saját magától kér bocsánatot, miközben azt hazudja, hogy kényszerítették arra, hogy megpróbálja lejáratni volt élettársát. A megvert és megalázott nőtől tehát nem kért bocsánatot, az amúgy tényleg aljas blogbejegyzését viszont (nyilván ügyvédi tanácsra) törölte. Aztán visszarakta.

Juhász Péterről a hétvégén röppent fel a hír a nyilvánosságra került periratok alapján, hogy megverte és begyógyszerezte az élettársát, majd a lakásában fogva tartotta; a családját éveken át terrorizálta, a gyerekek előtt drogozott, egyszer pedig úgy megverte az éppen menstruáló élettársát, hogy tiszta vér volt, fel sem tudott kelni. Az Együtt elnöke először tagadta a vádakat, de később kénytelen volt elismerni, hogy „nem zárható ki”, hogy sérülést okozott neki. A volt élettárs hétfő este egy közleményben írta le, hogy Juhász őt lejárató szavai hazugságok, amiket a bíróságon tételesen megcáfolt.

– ezt a zavaros és magyartalan nyilatkozatot tette ki Juhász Péter kedden a blogjára. Az Együtt elnöke tehát továbbra sem kér bocsánatot a szombaton kipattant ügy kapcsán, csavarosnak gondolt módon amiatt „sajnálkozik”, hogy „arra kényszerült”, hogy (miután terrorizálta, összeverte, megalázta), lejárassa volt élettársát – holott, természetesen senki nem kényszerítette arra, hogy bántalmazott élettársát egy korábbi blogbejegyzésével megpróbálja lejáratni a nyilvánosság előtt. Az ominózus írást egyébként Juhász előbb törölte, majd visszarakta. Juhász szavaira volt élettársa egy közleményben reagált, amiben leírta, hogy Juhász hazudik és a hazugságait a bírósági és egyéb hatósági eljárásokban már tételesen megcáfolta.

PestiSracok facebook image

Mint ismert, a Bors írta meg először, hogy egy bíróságra beadott perirat szerint Juhász Péter megverte, begyógyszerezte, majd a lakásában fogva tartotta előző élettársát még 2016 végén. Az Együtt elnöke először tagadta a vádakat, de később az Indexnek kénytelen volt elismerni, hogy valóban „csúnyán dulakodott” a nővel, az egy órás erőszakos konfliktusban pedig „nem zárható ki”, hogy sérülést okozott neki. A periratban ennél jóval durvább megfogalmazás szerepel: e szerint Juhász az éppen menstruáló, tehetetlen élettársát ütötte meg. Ezeket a TV2 Tények című hírműsora hozta nyilvánosságra. A Bors arról is írt, hogy a politikus rendszeresen fogyasztott gyermekei előtt kábítószert, a Magyar Idők pedig nyilvánosságra hozta a pszichológiai szakvéleményt is, amely szerint Juhász családon belüli erőszakot követett el.

forrás: Origo

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.