Pesti Srácok

Kenőpénz elfogadásával vádolják Botkát

null

Csütörtökön robbant a hír, hogy 250 millió forintot kért zsebbe Botka László és Toller László azért, hogy tető alá hozzanak egy ingatlanüzletet Pécsett – írja az EchoTV.hu. F. A., egy német ingatlanbefektetőcég magyarországi megbízottja állítólag most azért állt elő az állításával, mert egy bírósági ügyben csak úgy tudnak védekezni, ha elmondják az igazságot. A férfi elmondta, a politikusok személyesen vették át.

F. A. a német ingatlanbefektető cég magyarországi megbízottja az EchoTV-ben arról beszélt, kezdetben hivatalos módon zajlott az ügy, ám idővel a németek is rájöttek, hogy Magyarországon vannak és itt alkalmazkodni kell a helyi szokásokhoz. A pénzátadással kapcsolatban elmondta, az első részletet ő maga vitte a Biarritz Étterembe, a többit kis részletekben adatta át más emberekkel. A férfi állítása szerint a pénzt a politikusok személyesen vették át. A műsorban F. A. elmondta, ezért állt nyilvánosság elé, mert egy másik ügy 10 év után most ért bírósági szakaszba. Hozzátette, nem tudnak másképp védekezni, minthogy elmondják az igazságot. A vallomást írásban is megtette, az anyag egyelőre az ügyvédjénél van, aki hétfőn nyújtja be a bíróságnak ezeket az iratokat.

Varga István, a férfi ügyvédje elmondta, a vallomás egyelőre nem hangzott el a bíróságon, mivel a bíróság "valamilyen furcsa módon úgy döntött, hogy nem tárgyalja ezt az ügyet, pedig semmilyen eljárási ok nem indokolta a tárgyalás áprilisra halasztását." Az ügyvéd idézett egy mondatot a bírótól, aki szerint "azért akart a védence vallomást tenni, mivel a média képviselői is részt vettek a tárgyaláson, de lehet hogy ez egy freudi elszólás volt". Az ügyvéd tudomása szerint a bíró nem tudhatta, hogy a védence mit szeretne mondani.

Forrás: echotv.hu; fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.