Pesti Srácok

Már készül az ellenőrzésére az ÁSZ - Matekozhatnak a kamupártok, 1 % alatt jön a visszafizetés

Már készül az ellenőrzésére az ÁSZ - Matekozhatnak a kamupártok, 1 % alatt jön a visszafizetés

A 2017-es törvénymódosítás értelmében idén már a választáson legalább egyszázalékos eredményt elért pártok kampányra fordított kiadásait is vizsgálja majd az Állami Számvevőszék. Az ÁSZ közleményben tudatta, hogy már megkezdte a 2018. április 8-i választást követő ellenőrzések előkészítését, melyeket a választást követő egy éven belül köteles elvégezni.

Idén a kampányfinanszírozás, valamint az ehhez kapcsolódó számvevőszéki ellenőrzés alapvetően a 2014-től hatályos jogszabályi keretek között zajlik - olvasható az ÁSZ honlapján.

Holman Magdolna főtitkár emlékeztet, hogy az Országgyűlés 2013-ban alkotott új törvényt a választási eljárásról, valamint a kampányköltségek átláthatóvá tételéről, amely a korábbi lehetőségekhez képest jól körülhatárolható ellenőrzési feladatokat fogalmazott meg az ÁSZ számára. Az elszámolás rendjére vonatkozó előírásokat a jogalkotó az ÁSZ korábbi javaslatai alapján szigorította, s a 2014-es országgyűlési választás már az új lebonyolítási és finanszírozási rendszerben zajlott.

PestiSracok facebook image

Az Állami Számvevőszék 2014-es kampánypénzek ellenőrzése során az ÁSZ több törvénytelenséget, szabálytalanságot is feltárt, és számos feljelentést tett – elsősorban a kérelemre ellenőrzött, mandátumot nem szerzett pártok esetében. A 2014-as országgyűlési választások idején 14 olyan párt állított országos listát, amelyek az előző választás során végül nem szereztek mandátumot.

A közpénzek védelmét biztosítja a tavaly novemberi törvénymódosítás

Az ÁSZ szerint növeli a kampánypénzek átláthatóságát és biztosítja az elszámoltathatóságot a kampánytörvény tavaly novemberi módosítása. Ez is hozzájárul, hogy a költségvetési támogatást szabályosan használják fel a jelölőszervezetek, és a 2018-as választási kampány során megelőzhetőek legyenek a négy évvel ezelőtt, a számvevőszék által feltárt szabálytalanságok - írja az ÁSZ főtitkára.

A módosítás értelmében – az egyéni jelöltekhez hasonlóan – a jelölőszervezetek számára is az állami támogatásra vonatkozó visszafizetési kötelezettséget írtak elő abban az esetben, ha a választásokon nem érik el az egy százalékos támogatottságot. Az egyéni jelöltek esetében azonban kettő százalék a visszafizetési kötelezettség határa. Emellett az állami támogatás visszafizetésének felelősségét is pontosan szabályozták a tavaly novemberi törvénymódosítással. A törvény szerint a jelölőszervezetek vezető tisztségviselőinek személyes, anyagi felelősséget kell vállalniuk a közpénzek visszafizetését illetően. Ez az állami támogatás folyósításának a feltétele.

A törvénymódosítás alapján a Számvevőszéknek hivatalból kell ellenőriznie azon pártokat a választás után egy éven belül, amelyek legalább egyszázalékos eredményt értek el. Így az ÁSZ a választáson mandátumot szerzett jelölőszervezetek ellenőrzésén túl, ezen jelölőszervezetek ellenőrzését is elvégzi majd. Holman Magdolna ezzel kapcsolatosan hangsúlyozta: az ÁSZ az egyszázalékos eredményt elért pártokat ellenőrzi hivatalból, fontos azonban, hogy az esetleges szabálytalanságok jogkövetkezményeinek érvényesítése az adott ügyekben illetékes hatóságok hatásköre. Hozzátette: a törvénymódosítás szabályozza azt is, hogyha az egy százalékot el nem érő jelölőszervezetek törvényi előírás ellenére nem fizetik vissza az állami támogatást, ez azonban nem a Számvevőszék hatáskörébe tartozik.

PS/Állami Számvevőszék, Vezető kép: aszhirportal.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?