Pesti Srácok

Kormányszóvivő: az ellenzék mindent lebontana, amit a kormány felépített

Kormányszóvivő: az ellenzék mindent lebontana, amit a kormány felépített
Kovács Zoltán kormányszóvivő, a Nemzetközi Kommunikációs Iroda vezetőj 2017.12.19. Fotó: Horváth Péter Gyula

A kormányszóvivő szerint az ellenzék nemcsak a kerítést, de minden mást is lebontana, amit a kormány az elmúlt nyolc évben felépített.

Kovács Zoltán a Demokrata című hetilap szerdán megjelent számában arról beszélt, hogy 2010-ben a jelenlegi kormány csődöt örökölt, és az Európai Unió, az IMF és a Világbank próbálták előírni, merre haladjon az ország. A kormány azonban más utat választott, és a károk felszámolása után elkezdte az építkezést, amelynek még nincs vége.

- emelte ki.

PestiSracok facebook image

Úgy fogalmazott,

mert az ellenzék mindent lebontana, amit a kormány az elmúlt nyolc évben felépített.

A kormányszóvivő azt mondta, Magyarország súlya a népességéhez és a méretéhez képest jelentősen megnőtt az elmúlt években, nemcsak a migrációra adott válaszok és a "Soros-gépezet működéséről leplet lerántó nyilatkozatok", hanem a gazdaságpolitikában elért eredmények miatt is.

- hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Mindeközben összehangolt támadás zajlik az ország ellen, a kormánynak "ideológiailag vezérelt" ellenséges közegben kell tevékenykednie, a világsajtóban Magyarországról megjelent cikkek témái pedig egybecsengenek az ellenzék által felkapott témákkal és azok időzítésével - tette hozzá. Kitért arra is, hogy Magyarország azért vesz részt az ENSZ menekültügyi csomagjáról szóló tárgyalássorozatban, hogy képviselni tudja a magyarok és szövetségesei érdekét. A csomag egyik legfőbb veszélye, hogy elmossa a határokat a menekültek és a migránsok jogi értelmezése között, és "kevert népességű bevándorlóországok" képét rajzolja fel. Magyarország azonban a nemzeti szuverenitásból, a nemzeti érdekből indul ki, és azt mondja, Európának és Magyarországnak meg kell maradnia európainak és magyarnak - jelentette ki.

Kovács Zoltán a migráció kezeléséről szóló magyar javaslatról azt mondta, Magyarország szerint a dublini rendszer megreformálásának nem a következményekből kell kiindulnia, tehát nem abból, hogy ha már bejöttek a migránsok, akkor kötelező kvóta alapján osszák szét őket, hanem meg kell akadályozni a belépést. A "Stop Soros" törvénycsomag is ezt a célt szolgálja - fűzte hozzá.

MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.