Pesti Srácok

Lázár János feljelenti a HírTV-t és az Indexet

Lázár János feljelenti a HírTV-t és az Indexet

A Fidesz és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter feljelentést tesz a HírTV és az Index ellen a HírTV pénteki Célpont című adásában a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választással kapcsolatban elhangzott és az Index által is híresztelt, a minisztert érintő rágalmak miatt – közölte a Miniszterelnökségi Sajtóiroda az MTI-vel.

A közlemény szerint a HírTV és az Index a legaljasabb és legmocskosabb eszközöket vetette be annak érdekében, hogy befolyásolják a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást. A HírTv Célpont című műsorának pénteki adásában, és ezt követően az Indexen is hazug és aljas rágalmak hangzottak el, illetve jelentek meg, amelyek szerint a Csongrád megyei Fidesz és Lázár János személyesen alkut kötött volna büntetőeljárás hatálya alatt álló romákkal a cigány szavazatok megszerzéséért – írták. Az elhangzott hamis vádak miatt az érintett sajtószervek felelősségre vonása iránt haladéktalanul intézkednek. A Fidesz és Lázár János aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt azonnal feljelentést tesz, az elkövetők így a büntetőbíróság előtt fognak felelni. Hozzátették, hogy kezdeményezik a szükséges sajtó-helyreigazítási eljárásokat is, megfelelő helyreigazítást követelve. Emellett haladéktalanul személyiségi jogi pert is indítanak a teljességgel megalapozatlan, valótlan és súlyosan sértő tényállításokkal szemben, és kérni fogják a bíróságtól, hogy a rágalmak valótlanságának megállapítása mellett kötelezzék a hazugságokat közlő sajtószerveket megfelelő elégtételadásra és nyilvános bocsánatkérésre, tiltsák el őket hazugságaik terjesztésétől, valamint milliós nagyságrendű sérelemdíj iránti igényüknek is érvényt fogunk szerezni.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.