Pesti Srácok

Márki-Zay és Botka kéz a kézben teremtene új korszakot

Márki-Zay és Botka kéz a kézben teremtene új korszakot

Baráti hangulatban üdvözölte egymást kedden, közös sajtótájékoztatójukon Botka László szegedi polgármester (lebőgött MSZP-s miniszterelnök-jelölt) és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely vasárnap megválasztott polgármestere. Botka olyannyira lelkes volt a választási eredmény után, hogy külön referenst nevez majd ki a vásárhelyi városvezetéssel való kapcsolattartása. A szegedi városvezető azt nyilatkozta: Márki-Zay számíthat tanácsaira abban, „hogyan lehet ellenszélben várost vezetni”

Márki-Zay abban bízik, hogy gazdasági kérdésekben is együtt tudnak majd működni a városok, és így akár versenyképessé válhatnak Temesvárral is. Az újonnan megválasztott polgármester külön kiemelte, hogy a Jobbik mellett Botka stábja segítette legaktívabban a kampányban. Márki-Zay szerint egyébként a színes ellenzéki paletta lehetőséget is rejt magában, és a választóknak vonzó is lehet akár, hogy egy ügyvivő kormány biztosan nem tudja majd úgy elkapatni magát, mint a kétharmados túlhatalomba került, fejnehéz kormánypárt.

Forrás: 444.hu, HVG; Vezető kép: Délmagyar

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.