Pesti Srácok

Martin Schulz pénzelhette a diáktüntetéseket Palkovics szerint

Martin Schulz pénzelhette a diáktüntetéseket Palkovics szerint

Az oktatásért felelős államtitkár a Heteknek adott interjújában beszélt a diáktüntetésekkel kapcsolatos véleményéről, az oktatási reformokról, egy esetleges innovációs minisztérium létrehozásáról, valamint az önvezető autókról.

A közelmúltban zajló tanár- és diáktüntetések kapcsán az nyilatkozta, hogy a kormány nyitott a párbeszédre. A diáktüntetések az államtitkár szerint viszont nem tényleges szakmai kritikát fogalmaztak meg, inkább egy politikai megmozdulásról lehet beszélni, amit ráadásul a német SPD pártalapítványa pénzelt.

- mondta Palkovics László. Magyarország innovációs helyzetével kapcsolatban az államtitkár elmondta (az Európai Unión belül jelenleg a 23. helyen áll), hogy hazánk „önvezető autók terén most ott tart, mint Németország vagy a Szilícium-völgy.” Ennek kapcsán kitért arra is, hogy miért nem került sor a fenti állításhoz mérten egy nagyobb ugrásra az innovációs rangsorban. „A hazai startup vállalkozások nem erőteljesek. Vannak próbálkozások, de nem sikerül végig vinni őket.” Szóba került a Zalaegerszegen épülő autonómjármű-tesztpálya, amely költségvetési támogatásból épült, és a beruházástól sok külföldi cég innovációs központjának behozatalát várják. „A pálya megépítését azok a cégek kezdeményezték, akik már Magyarországon működnek… Vannak olyan cégek, akik azért jönnek Magyarországra, mert megépült a tesztpálya.”

PestiSracok facebook image

A teljes cikket a Hetek legfrissebb számában olvashatják.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.