Pesti Srácok

Nézőpont: másfélszeres a kormánypártok előnye az egész ellenzékkel szemben

Nézőpont: másfélszeres a kormánypártok előnye az egész ellenzékkel szemben

Másfélszer többen szimpatizálnak a kormánypártokkal – a teljes felnőtt népesség körében 40 százalék –, mint az ellenzékkel együtt – olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb, a Magyar Idők számára készült kutatásában, amelynek részleteit szombaton közölték az MTI-vel.

A kutatás február 3. és 21. között készült kétezer ember megkérdezésével, a felmérés eredményei szerint a teljes népesség körében a Jobbik tábora változatlanul hét százalék, ami a ciklus legrosszabb eredménye a párt számára. Az MSZP-Párbeszéd szimpatizánsainak aránya továbbra is öt, a DK-é pedig négy, míg az Együtt és a Liberálisok tábora egy-egy százalék. Az LMP hibahatáron belül, egy százalékponttal erősödött és négy százalékon áll, a Momentummal változatlanul kettő, a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal pedig egy százalék szimpatizál.A Nézőpont Intézet szerint a rejtőzködő szavazók között ezúttal csak két százalék a kormányellenesek aránya.

A legvalószínűbb listás választási eredményeket nézve a Fidesz-KDNP-re ötvennégy százalék szavazna, ezen a bázison is lényegesen többen, mint az ellenzéki pártokra összesen. A Jobbikra a biztos szavazók körében változatlanul tizenhárom százalék szavazna, ami jóval elmarad a párt 2014-es listás, húsz százalék feletti választási eredményétől. A kutatás adatai szerint a baloldalon továbbra is hármas holtverseny van, a pártpreferenciák változása nélkül: az MSZP-Párbeszéd listára a biztos szavazók körében tíz, míg a DK-ra és az LMP-re nyolc-nyolc százalék szavazna. A parlamenti küszöb alatti pártok közül a Momentum szavazataránya három, a Magyar Kétfarkú Kutya Párté kettő, míg az Együtté és a Liberálisoké egy -egyszázalék lenne - áll a felmérés eredményeit ismertető közleményben.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/ Földi Imre

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.